Másfélszeresére nőtt a Budapest Bank nyeresége

Több mint másfélszeresére - 4,4 milliárd forintra - nőtt a Budapest Bank (BB) csoport mérleg szerinti nyeresége idén az első negyedévben a tavalyi adatokhoz mérten. A működési költségek közel húsz százalékkal csökkentek.

A Budapest Bank (BB) csoport 2009 első negyedévében 4,4 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, ami több mint másfélszerese az egy évvel korábbi 2,7 milliárd forintnak - derül ki a hitelintézet honlapján közzétett adatokból.

A bankcsoport mérlegfőösszege a magyar számviteli szabályok szerint összeállított, nem auditált, konszolidált beszámoló szerint éves szinten 19 százalékos bővüléssel 999,4 milliárd forintra emelkedett, részben a devizaeszközök és -források átértékelésének következtében. A bankcsoport ügyfélköveteléseinek állománya 19 százalékkal, 822,7 milliárd forintra, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségeké húsz százalékkal, 808,6 milliárd forintra nőtt.

A mérleg szerinti nyereség az első három hónapban 3,17 milliárd forint volt: 65 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit. A bankcsoport 18 százalékkal csökkentette működési költségeit, és a költségtakarékosságra való törekvés idén is kiemelt cél a jelentés szerint.

A BB bankcsoport április végéig a magyar számviteli szabályok szerint 4,9 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget könyvelt el, a bank önmagában 3,4 milliárd forintot. Az eredmény növekedése a jelentés szerint lassuló tendenciát mutat, ami megfelel a terveknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.