Martonyi és Pusic a MOL-ügyről tárgyalt

A horvát és a magyar külügyminiszter egyetértett abban a montenegrói Budva városban pénteken tartott találkozójukon, hogy országaiknak az az érdeke, hogy folytatódjanak a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a horvát kormány között.

Vesna Pusic horvát külügyminiszter ezt szombaton a zágrábi parlamentben mondta el, amikor beszámolt a magyar kollégájával, Martonyi Jánossal folytatott tárgyalásról.

"Arra jutottunk, hogy mindkét országnak érdekében áll a tárgyalások folytatása. A két ország közti kapcsolatok rendkívül fontosak, és hosszú távon sokkal fontosabbak, mint bármilyen egyedi probléma, függetlenül annak jelentőségétől" - fogalmazott Pusic a Hina horvát hírügynökség beszámolója szerint. Pusic közölte: a két ország folytatja az együttműködést, és "a jelenleg kicsit zaklatott" kapcsolatok lecsillapításán fog dolgozni.

A horvát kormány által a Mollal való tárgyalással megbízott Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter szombaton úgy nyilatkozott: egyelőre nem értesült arról, hogy a Mol eladásra akarná kínálni az INA-ban birtokolt részesedését a horvát kormánynak. Ugyanakkor leszögezte, hogy a horvát kormány képes kivitelezni azon stratégiai célját, hogy az INA-t egy "olajfinomítással, feltárással és kitermeléssel foglalkozó független regionális céggé" tegye. Hogy ezt Horvátország egyedül, vagy más partnerekkel együttműködve fogja megtenni, az még a jövő zenéje - fogalmazott a gazdasági miniszter.

KÜM: eredménytelen párbeszéd esetén a Mol dönti el, értékesíti-e INA részesedését

Martonyi János és Vesna Pusić horvát megállapodott abban, hogy a Mol-INA ügy megoldása érdekében párbeszéd útján igyekeznek rendezi a helyzetet. Amennyiben a tárgyalások mégsem vezetnének eredményre, akkor a Mol dönt arról, értékesíti-e az INA részesedését - közölte a Külügyminisztérium szombaton.

Martonyi János ismertette a magyar kormány egyértelmű álláspontját, hogy nem kívánnak a magyar-horvát kapcsolatokban feszültségforrást, így - ha a Mol INA részesedése ennek akadályát képezné - akkor a legjobb megoldás a két gazdasági partner civilizált módon történő különválása. Martonyi János kiemelte: ez a kérdés kizárólag a Mol, mint gazdasági társaság hatáskörébe tartozik - írták. A magyar külügyminiszter leszögezte továbbá, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően a magyar kormány az európai elfogatási parancs végrehajtásába nem szólhat bele, hiszen az a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

A külügyi közleményben arra is kitértek, hogy a magyar és a horvát diplomácia vezetői megerősítették elkötelezettségüket abban: "a szomszédos országok együttműködését minden területen erősíteni kell", különös tekintettel az energetikai kérdésekre, így a cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításra, a szénhidrogén szállítóeszközök összeköttetésére, valamint a tervezett horvát–magyar–ukrán energetikai együttműködésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.