Mártha Imre már nem vezeti az Elmibet

Miután Mártha Imre, az állami MVM előző kormány alatti vezetője a Magyar Narancsban az energiaár-csökkentést, az Indexnél pedig az E.ON-cégvásárlási szándékot bírálta, az Elmib Zrt. bejelentette, hogy a szakember december óta már nem vezérigazgatója az energetikai társaságnak.

December 10-i hatállyal közös megegyezéssel megvált vezérigazgatói tisztségétől és lemondott igazgatósági tagságáról Mártha Imre, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési (Elmib) Zrt. vezérigazgatója - közölte a cég. A vezérigazgató távozását követően a társaság operatív irányítását is az igazgatóság végzi.

A távozás nem érinti az Elmib csoport stratégiáját: továbbra is komplex energetikai megoldásokat dolgoznak ki, például települések önálló megújuló energiás ellátását - közölte Tóth Balázs elnök.

A csaknem 900 önkormányzattal kapcsolatban álló, Romániában, Bulgáriában és Bosznia-Hercegovinában is jelen lévő cég energiatermeléssel, -kereskedelemmel, gázelosztással, közvilágítási és belsővilágítási rendszerek korszerűsítésével, illetve üzemeltetésével foglalkozik.

Az Elmib magát rendre magyar magánszemélyek tulajdonaként mutatja be, ami bizonyos kiegészítéssel igaz. A 2000-ben államiként alapított céget 2005-ben privatizálta és 2010-ig tulajdonolta a Steinbeck Vagyonkezelő Kft., melynek tulajdonosai ez idő alatt az üzleti életben kevéssé ismert Visi Piroska, az Új-Zélandi Steinbeck Europe és Kele József voltak. A Steinbeck Kft. végelszámolásával az Elmib átkerült a svájci Elmib AG és Visi Piroska tulajdonába. Az Elmib AG tulajdonosai azonban nyilatkozatuk szerint Tóth Balázs és Kele József, a konstrukció pedig csupán finanszírozás-biztonsági alapú.

Mártha Imre a kormányváltás után kényszerült távozni az MVM éléről, és helyezkedett el az Elmibnél. Mostani megkeresésünkre közölte, vezérigazgatóként feladata a cég konszolidálása volt a romló piaci és szabályozói környezetben. Ennek végeztével távozott ugyan, de szakmailag továbbra is segíti őket.

Mártha Imre az elmúlt évek során is előszeretettel nyilvánult meg általános energiapolitikai kérdésekben. A mostani bejelentés annak tükrében figyelemre méltó, hogy néhány hete először a Magyar Narancsban kelt ki az energiaár-csökkentés, majd tegnap az Index.hu hasábjain a kormány E.On-tól való cégvásárlási elképzelései ellen. Ezekben az interjúkban az Elmibről nem esett szó, így nem tért ki bennük a távozásra sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.