Markáns növekedést produkált a Rába

Jelentős, 17,9 százalékos növekedés mellett 31,1 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el a társaság 2012 első kilenc hónapjában – tette közzé a társaság szerdán késő délután.

A húzó üzletág továbbra is a futómű, az előző év bázisidőszakához képest 24,5 százalékkal magasabb bevételi szinttel, de az alkatrész és a jármű üzletág eredménye is javult. A 38 százalékkal emelkedő EBITDA is jelzi, hogy a Rába csoport várhatóan teljesíti a 2012. évre kitűzött céljait.

Az emelkedés mértéke negyedéves szinten még erőteljesebb volt, meghaladva a 20,4 százalékot. Az árbevétel növekedése a sikeres üzlet- és termékfejlesztésnek köszönhető, jelentős piaci mozgások nélkül. Az alapanyagok ára enyhén csökkent a harmadik negyedévben, azonban az energia drágult, és a devizaárfolyamok is magasabbak voltak az előző évieknél.

Valamennyi üzletág pozitív, a bázisidőszakhoz képest javuló üzemi eredményt ért el. A Rába "zászlóshajója", a futómű üzletág kiválóan teljesített az év első kilenc hónapjában, a FÁK-országok kivételével valamennyi piacon növelte az eladásait. A magas hozzáadott értékű, komplett futóművek értékesítése a mezőgazdasági és a speciális szegmensben is jelentősen élénkült. Európában a lassuló kereslet ellenére is növelni tudta eladásait az üzletág, amely immáron megközelítette a válság előtti szinteket. EBITDA-eredményét megduplázta a Futómű Kft. – írta a vállalat. A növekvő EBITDA és pozitív üzemi eredmény a másik két üzletágra is jellemző. Az alkatrész üzletág belföldön növelte eladásait, míg a jármű üzletág esetében az európai export emelkedett. A Rába csoport kiemelkedő üzemi eredménye 2012 első három negyedévében tisztán a működésből származik.

A Rába tárgyévi eredménye az I-III. negyedévben 178 millió forintos nettó nyereség, az előző év hasonló időszakának 1.257 milliós veszteségéhez képest. A cégcsoport 1.113 milliós teljes átfogó jövedelemmel zárta az első három negyedévet. Az árbevétel markáns növekedési üteme a várakozások szerint az egész évre vetítve is tartható. A pozitív pénzügyi mutatók a Rába innovációvezérelt stratégiájának sikerét bizonyítják szigorú költséggazdálkodás mellett.

„Futómű üzletágunk kiemelkedően teljesít mind Európában, mind Amerikában. Egyre több saját fejlesztésű futóművet értékesítünk a két kulcsszegmensben: a mezőgazdasági erőgépek és a speciális járművek piacán. Fejlesztési projektjeink kezdenek megjelenni az árbevétel- és eredménysorokon, és nagymértékben hozzájárulnak a hozzáadott érték növeléséhez. Ígéretes, hogy a világgazdasági lassulás ellenére teljesülnek az év elején megfogalmazott terveink” – hangsúlyozta Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.