Márciustól szigorodik a lakossági hitelezés

Márciustól szigorodnak a jelzáloghitelezés, a lakossági lízing, valamint a gépjárműfinanszírozás szabályai. Júniustól pedig megszűnik a tisztán fedezetalapú hitelezés, kölcsönt ezután mindenki csak alapos jövedelemvizsgálat után kaphat.

Bajnai Gordon miniszterelnök aláírta és a héten meg is jelenik az a kormányrendelet, amely márciustól szigorítja a lakossági hitelezés feltételeit. A jelzálogkölcsönöknél a kihelyezett hitel aránya forintalapú termékeknél a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka lehet, euróhitel esetében 60 százalék, egyéb devizakölcsönöknél  pedig 45 százalék. (Egy húszmilliós ingatlan vásárlása esetén tehát legfeljebb 15 millió forint hitel vehető fel forintban, 12 millió forint euróban, vagy 9 millió forint svájci frankban.) Pénzügyi lízing esetén a forintalapú termékeknél 80, eurónál 65, míg más devizáknál 50 százalék lehet.

Az új rendelet értelmében a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak: a vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis hét évnél. Forinthitel esetében a kölcsön nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75 százaléka, euróhitelnél 60 százaléka, egyéb devizánál 45 százalék. Lízingelés esetében 80, 65, 50 százalék az irányadó számok.

Június elsejétől a szabályok tovább szigorodnak. A pénzintézetek azután csak hitelképességi vizsgálat elvégzése után és alapján nyújthatnak hitelt ügyfeleiknek. Az új rendelet értelmében a hitelezőknek a saját belső szabályzatukban kell rögzíteniük, hogy kiknek, milyen feltételekkel adnak kölcsön, mit vesznek figyelembe jövedelemként, illetve milyen igazolások, nyilatkozatok meglétét teszik kötelezővé a hitelfelvételhez.

A belső szabályzatban rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes személyek úgynevezett hitelezhetőségi limitje, vagyis az a forintban megállapított összeg, ami kifejezi a maximális havi törlesztési képességet. A bankok csak olyan hitelt adhatnak, aminek a törlesztőrészlete ezt az összeget nem haladja meg. Euróhitel esetében a havi törlesztőrészlet nem lehet magasabb az így megállapított hitelezhetőségi limit 80 százalékánál, más devizahitel esetén pedig a 60 százalékánál.

Ez a gyakorlatban azt jelenti: amennyiben a bank vizsgálata azt állapítja meg, hogy egy személy havonta maximum 80 ezer forint hitelt képes visszafizetni, az euróhitelt havi törlesztőrészlete nem lehet magasabb 64 ezer forintnál, a svájci frankhitelé pedig nem haladhatja meg a 48 ezret.

A kormányrendelet minden, Magyarország területén tartózkodó természetes személy részére nyújtott hitelere és pénzügyi lízingre vonatkozik, beleértve a külföldi intézmények fióktelepeit és a határon átnyúló tevékenységet is – vagyis azzal sem lehet kibújni a hatálya alól, ha külföldi székhelyű pénzintézettől veszünk fel kölcsönt. A szabályok betartását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogja ellenőrizni. A kormány azt várja a rendelettől, hogy így egy sokkal felelősebb, kiszámíthatóbb és a jövőbeni válságoknak jobban ellenálló hitelezési rendszerre állunk át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.