Márciustól társasházi energiapályázat

Március 9-től tízmilliárd forintos kerettel a 4-60 lakásos társasházak lakói számára 50 százalékos támogatási arányú - legfeljebb 350-650 ezer forintot biztosító - pályázatot írnak ki szigetelésre, felújításra, megújuló energiás beruházásokra.
Folytatódik az Otthon melege program, amelynek következő eleme tízmilliárd forintos kerettel egy új társasházi energiahatékonysági pályázat lesz - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Március 9-től a 4-60 lakásos panel- és téglatársasházak pályázhatnak - közölte Szabó Zsolt. A támogatási intenzitás 50 százalék. A pénz a szigetelés, a nyílászárók és a fűtés korszerűsítéséhez, illetve megújulóenergiás beruházásokhoz igényelhető. A tízmilliárd forintos keretösszeg egy-egy lakás esetében 350 ezer-650 ezer forint körüli támogatást jelent majd. A cél, hogy az érintett ingatlanok energiahatékonysága legalább két kategóriát tudjon javulni - mondta. 

Tájékoztatása szerint az összeg 5 százalékát utólag, az elért energiamegtakarítás ellenőrzését követően utalják. A pályázat tartalma szerdán kerül fel a kormány és a tárca honlapjára. Az adatokat digitálisan lehet feltölteni. A keretösszeget térségenként, a szakmai szervezetek által megadott panel- és társasházi lakások arányában osztják le. Kitért arra, hogy szakmai előkészítés alatt áll a 60 lakás feletti társasházakra vonatkozó új program is.

Kovács Zoltán kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az új kiírás a 2014 szeptemberében újragondolt Otthon melege program része, ami összesen 20 ezer lakás-háztartás energetikai korszerűsítését célozza. Szeretnék elérni, hogy tovább mérséklődjön a háztartások energiafelhasználása, a lakosság rezsikiadásai tovább csökkenjenek, illetve az ország a nemzetközi fórumokon tett klímapolitikai vállalásoknak is meg tudjon felelni – mondta. Közölte, hogy a rezsicsökkentés, a közszolgáltatások díjának csökkentése társadalompolitikai célkitűzés, az energiaárak csökkentésével, az energiahatékonysággal folyamatosan a kormány figyelmének középpontjában áll.

Szabó Zsolt szavai szerint a mintegy 4,3 milliós magyarországi lakóingatlanállomány 70 százaléka energetikailag nincs megfelelő állapotban, ezek nagy részét a következő 3 évben szeretnék felújítani. A kazán, hűtőgép és nyílászáróprogramok sikerrel lezárultak, jelenleg tart az elbírálásuk. (A kazáncserétől eltérően, aminek lemerültéről az NFM térségenként tett közzé tájékoztatókat, a hűtőgép- és nyílászárópályázat lezárultáról ez az első, meglehetős sommás bejelentés.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.