Márciusban elapadnak a büdzsé bevételei

A várható éves hiány csaknem 40 százalékát elérte február végéig az államháztartás - derül ki a pénteken közzétett adatokból.

A Pénzügyminisztérium értékelése szerint az előző hónapban némileg kedvezőbben alakult az egyenleg, mint feltételezték. Ezzel együtt az idei első kéthavi hiány (350,6 milliárd forint) 94 milliárddal nagyobb, mint egy évvel ezelőtt. Ezt az egyszeri kiadásokkal magyarázzák a tárcánál: az 55 milliárd forintos kamatkiadási, a 40 milliárd forintos kórházfinanszírozási, a 20 milliárd forintos MÁV támogatási, és a 10 milliárd forintos keresetkiegészítési többlet az első negyedévben rontja a mérleget.

Ami a választások előtti utolsó hónapot, márciust illeti, amennyiben a PM tartani tudja a múlt hónap közepén adott, az első negyedévre vonatkozó prognózisát, akkor márciusban 301 milliárddal emelkedhet a deficit. Vagyis egy hónap alatt majdnem annyival, mint a megelőző két hónapban.

A tárca számaiból arra lehet következtetni, hogy a központi költségvetésben a korábbi havi átlagnál mintegy 300 milliárd forinttal kisebb kiadás és bevétel mellett romlik márciusban az egyenleg, míg a tb-alapoknál a pénzmozgás nagyjából megfelel az első kéthavi átlagnak. A lyukat azonban egyértelműen a büdzséből folyósított kiadások tágítják majd a mérlegen.


Egyenleg,                                              milliárd forint
                                   2009 első két hónap             2010 első két hónap
Központi költségvetés            -262,0                                  -336,0
Tb-alapok                             -26,2                                    -40,7
Elkülönített állami pénzalapok     31,5                                      26,1
Államháztartás összesen*       -256,7                                  -350,6

*helyi önkormányzatok nélkül

Forrás: Pénzügyminisztérium

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.