Maradt a kamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 2,10 százalékos szintjén kedden. A testület július óta nem módosította az alapkamat szintjét, azt megelőzően kétéves kamatcsökkentési ciklus eredményeként az alapkamat 490 bázisponttal mérséklődött. Az alacsony kamatszint tartós fenntartásával számolnak a Budapest Alapkezelő és az Equilor szakértői.

Pintér András, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere kiemeli, hogy megfelelt a várakozásoknak a kamattartás, illetve az inflációs és a tőkepiaci folyamatok szempontjából is kedvező a nemzetközi környezet. A szakértő szerint bár a külső környezet gyorsan változhat, egyelőre indokolt az alacsony kamatszint tartós fenntartása. Kiss Mónika, az Equilor szenior elemzője kiemelte: a globális és hazai piaci tendenciák tükrében már nem számítanak arra, hogy a monetáris tanács retorikája megváltozna 2014-ben. Érdemes ugyanakkor figyelni a december 17-i ülést, mert a tanács ekkor tárgyalja az inflációs jelentés legfrissebb, negyedéves kiadását - tette hozzá.

A kamattartásról szóló bejelentés után fél óra alatt az euró jegyzése 306,17 forintról 305,80 forintra, a dollár árfolyama 246,40 forintról 246,13-ra, a svájci frank jegyzése 254,45 forintról 254,25-re, a japán jené pedig 2,0870 forintról 2,0845-re csökkent. A forinttal szembeni veszteségét később visszanyerte a vártnál jobbnak bizonyult amerikai harmadik negyedévi GDP-növekedési adat hatására a dollár. A dollár jegyzése ezt követően 246,60 forintra emelkedett.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.