Marad a létszám az esztergomi Suzukinál

Nem lesz létszámcsökkentés a Magyar Suzuki Zrt.-nél Esztergomban – jelentette ki a vállalat kommunikációs vezetője arra a hírre reagálva, hogy a General Motors elviszi Esztergomból az Agila összeszerelését, mely a Suzuki Splash testvérmodellje.

Ruska Viktória közölte, a Suzuki és a General Motors közötti megállapodás értelmében a GM jövőbeli gyártási terveiről, modellválasztékáról, gyártási darabszámáról nem közölhet információkat, azonban létszámcsökkentést nem terveznek, továbbra is 3400 fő a vállalat létszáma.

"Amennyiben egy modell kiesik a gyártásból, akkor módunkban áll egy másikat beemelni a helyére. Fontos, hogy az Agila mellett a Suzuki Splash is itt készül, és egyelőre nem tervezzük a modell gyártásának megszüntetését" – tette hozzá a kommunikációs vezető.

Tájékoztatása szerint a tavalyi évhez hasonlóan az idén is 170 ezer autó gyártását tervezik, amelyben az Opel Agila is szerepel. A gyártás a thaiföldi cunami miatti alkatrészhiány miatt a tervezettnél lassabb ütemben indult, azonban sikerült a hiányzó alkatrészeket más forrásból, majd a korábbi thai beszállítókon keresztül pótolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.