Már szünteti meg a járatait a Ryanair

Két új járatot indít, miközben a még el sem indított, de bejelentett útvonalak közül négyet máris törölt a Ryanair. Buktuk a mediterrán célállomások nagy részét, lesz viszont német és skandináv.

Fifikásan jelentette be négy útvonal megszüntetését és a célállomások csökkentését Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Chania, Palma, Rodosz, és Trapani megszűnik. Ez nem olyan nagy érvágás, mert e járatok még el sem indultak, s azért szűnnek meg, mert nem volt érdeklődés.  Bejön viszont a rendszerbe a dán Billund és Düsseldorf, valamint emelik a heti járatok számát Barcelona, London Stansted és Párizs felé.

– Fogalmunk sincs, hogy az emberek miért nem akarnak ezekre a jó helyekre utazni, de nem akarnak, ezért megszüntetjük ezeket a járatokat – mondta Michael O’Leary.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója
Budapest, 2012. március 6. Michael O'Leary, a Ryanair ír diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart az Intercontinental szállodában, ahol elhangzott, hogy a légitársaság májusban Düsseldorfba és a dániai Billundba indít menetrendszerinti járatot Budapestről. MTI Fotó: Kovács Tamás

– Nem volt piackutatás, nem engedhetünk meg magunknak ilyen drága kutatásokat – mondta O’Leary. Közvetve azt is beismerte, hogy sok új út elindításakor csak tippelnek, rögtönöznek, majd tesztelik az útvonalak népszerűségét. Ha kiderül, hogy az nem működik, akár még a járatok elindítása előtt bezárják ezeket az útvonalakat.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy vitában állnak a magyar hatóságokkal arról, hogy kell-e útlevélellenőrzésen átesnie a személyzetnek akkor, amikor egy járat személyzete Schengen és non-Schengen zóna között vált, s az eredeti tervek szerint a gépben maradna. A vezérigazgató bemutatott több levelet is, amelyet EU-s repterek határőrségei írtak a cégnek, tanúsítva, hogy ez az ellenőrzési procedúra, amit a magyar hatóságok megkövetelnek, nem szükséges, s nem is EU előírás.

A magyar hatóságok viszont ragaszkodnak ehhez a – Ryanair szerint ostoba – szabályhoz, ezért a cég magyar minisztérium segítségét kéri ahhoz, hogy ne kelljen napi egy járatot emiatt törölniük. 

A vezérigazgató szerint az első két hétben a járatok hatvan százalékos telítettséggel mentek, ebben a hónapban már a töltöttség közelíti a hetvenet, s a későtavasz-kora nyári időszakra nyolcvan százalékos töltöttséget várnak. A Ryanair számítási szerint ez segíti a 2,4 milliós tervezett utasszám elérését.

– Ehhez azonban új gépeket kell beállítaniuk a téli szezonban – ismerte el O’Leary arra a felvetésünkre reagálva, hogy öt géppel is csak száz százalékos töltöttség mellett valósulhatna meg ez az utasszám. – Ha ez megvalósul, akkor 2 és 2,4 millió között lesz az utasszám, de ha nem, akkor is biztos vagyok abban, hogy kétmillió fölött lesz az utasszám – tette hozzá a vezérigazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.