Már nem kiemelt az Álomsziget

Szerdától nem kiemelt beruházás az óbudai Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget nevű beruházás. Az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az előző kormány tavaly márciusban tette kiemeltté az Álomsziget beruházást. A kiemelt jelleg azt jelenti, hogy a közigazgatási hatósági ügyeket egy szinttel feljebb intézik. Így például az építési engedélyt nem a helyi önkormányzat jegyzője, hanem a regionális államigazgatási hivatal adja ki.

A Hajógyári-szigeten a tervek szerint hamarosan pörögni kezd a rulettkerék
A Hajógyári-szigeten a tervek szerint hamarosan pörögni kezd a rulettkerék

Idén szeptember elején, miután a kormány a regionális államigazgatási hivatalok helyébe létrehozta a megyei - fővárosi - közigazgatási hivatalokat, módosítani kellett mindazokat a kormányrendeleteket - így a kiemelt beruházásokat meghatározó rendeleteket is -, amelyekben korábbi nevükön szerepeltek az említett hivatalok. Akkor még szerepelt a listán az Álomsziget.

Czomba Sándor államtitkár kedden az Országgyűlésben kijelentette: az előző kormány az Álomszigetet és Sukorót úgy nyilvánította kiemelt beruházássá, hogy az ehhez megkövetelt közcél és feltételek nem álltak fenn. A vonatkozó szerződés titkosítását Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter feloldotta, s az iratokat hamarosan nyilvánosságra hozzák. Megemlítette, hogy a szerződéseket vizsgálják. Ez kiterjed az érintett ingatlanok értékesítésére és a lefolytatott privatizációs eljárásokra is.

Az Álomsziget nevű 400 milliárd forintba kerülő idegenforgalmi beruházás négy év alatt készül el. Akkor indul az építés, ha minden engedély rendelkezésre áll - mondta  Sammy S. Smucha, az Álomsziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója 2008 júniusában az MTI-nek. Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy az állam által abban az évben visszavásárolt Hadrianus palota 7 hektáros területének ellenértéke az eredeti szerződésben szereplő 1 milliárd forint volt. A szerződésben szerepelt, hogy a palota területét egy évre, de folyamatosan hosszabbíthatóan visszabérli a fejlesztő, ezért áldoz a régészeti feltárásra és egy múzeum létrehozására is.

A fejlesztő társaság elnyerte a Pénzügyminisztérium által kiírt kaszinókoncessziót. Az Álomsziget 100 játékasztalt és ezer játékgépet működtethet 20 éven át, de a koncesszió további 10 évvel meghosszabbítható. Az üzemeltetést a Casino Austria végzi. Ez a cég már több kaszinót is üzemeltet Magyarországon - mondta akkor az ügyvezető igazgató.

Az akkori tervek szerint a teljesen felépített idegenforgalmi komplexum 25 ezer embernek adna munkát. A szállodai szobák száma 3 ezer, az apartmanoké pedig ezer lenne. A beruházásból 15 milliárd forintot a kerület lakosi által használt infrastruktúra fejlesztésére szántak. Emellett felújítanák a HÉV egy szakaszát, illetve hidakat és utakat építenének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.