Már csak négy napig igényelhető Diákhitel

Már csak négy napjuk maradt május 16-ig az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszterben még szeretnének Diákhitelt kapni - közölte a Diákhitel Központ.

A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer – költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer – forint is lehet. Aki most lekési az igénylési határidőt, az már csak a jövő tanévben kérheti ezt a hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt - fogalmaz a központ.

 

Ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulók hozzájuthassanak Diákhitelükhöz, május 16-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. (Az igénylési helyek listája megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon). Akik korábban már kaptak Diákhitelt, azoknak nem kell azt újra igényelni, viszont a folyósítás feltétele az aktív hallgatói jogviszony.

 

A felvehető hitelösszegek az idei tanév második szemeszterében sem változtak: továbbra is havonta 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott képzésben tanulók szemeszterenként maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben résztvevő diákok legfeljebb 250 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

 

A Diákhitelt továbbra is alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta összesen már több mint 307 ezer diák élt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.