Már az önkormányzatok se fizetnek az áramért

Az E.ON energiaszolgáltatónál a lakossági áram- és gázhasználók tartozása összesen több tízmilliárd forintra rúg, míg az önkormányzatok és közintézmények hátraléka egymilliárd forintot tesz ki.

A harminc napon túli tartozások mértéke a lakossági fogyasztók körében húsz százalékkal emelkedett az elmúlt két évben, és a védendő fogyasztók száma hússzorosára - nyolcvanezerre - nőtt. A társaság ellátási területén tavaly 55 ezer ügyfélnél kapcsolták ki az áramot vagy a gázt tartozás miatt - adott helyzetjelentést Egyházi Nikoletta.

Az E.ON Hungária Zrt. sajtószóvivője közlése szerint az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt a lejárt tartozások mértéke. A kilencven napos kikapcsolási türelmi idő nem jelentett a fogyasztóknak végleges megoldást számláik kifizetésére, a fizetési hajlandóságot rontotta, és egyre többen utaltak késve. Ez sok esetben egyre nagyobb összeg felhalmozását okozta.

Emlékeztetett arra, hogy július elsejétől a törvényi szabályozásnak megfelelően változott a kikapcsolási türelmi idő: 90 napról 60 napra csökkent. Ez azt jelenti, hogy július elsejétől már 60 napos tartozás után kikapcsolhatják a szolgáltatást annál, aki nem fizeti számláit. A visszakapcsoláshoz ki kell fizetnie kamatokkal együtt a lejárt esedékességű számláit, a felszólítási díjat, valamint a ki- és visszakapcsolás díját. Ha a visszakapcsolást csak a kikapcsolást követő 30 nap elteltével kérik, akkor – mivel a szerződés 30 nap elteltével megszűnik - ezeken túl új igénybejelentő lapot is be kell adni.

Egyházi Nikoletta tájékoztatása szerint az idei év elejétől  növekvő tendenciát mutat az állami fenntartástól függő intézmények kintlévősége. Az idei évben az E.ON területén a lejárt önkormányzati tartozások mértéke áprilisban volt a legmagasabb, másfél milliárd forint. Júliusban újból megnőtt a hátralékot felhalmozó önkormányzatok száma, és a nem lakossági ügyfeleknél már harminc napon túli lejárt tartozás esetén kikapcsolhatják a szolgáltatást.

A szóvivő szólt arról is, hogy a közintézmények nehéz anyagi helyzetét figyelembe véve próbálnak kölcsönösen teljesíthető megállapodásokat kötni, egyedi részletekben történő törlesztésben megállapodni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.