Már az export sem húz

Tovább lassult a külkereskedelmi aktívum növekedése: júniusban a többlet 583 millió euróra rúgott, ez 186 millió euróval alacsonyabb, mint a tavalyi júniusban mért adat.

Ezzel együtt folyamatosan zsugorodik a 2012-hez viszonyított külkereskedelmi többlet, ami az első hat hónapban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 3,7 milliárd eurót tett ki, s június végére az idei év eleje óta felhalmozott pluszból csupán 61 millió euró marad. A magyar exportoffenzívában is törés mutatkozik, a kivitel 3 százalékkal maradt el a tavaly ilyenkor mértnél.

Ennél nagyobb visszaesést legutóbb decemberben mutattak ki, akkor több, zömmel külföldi piacra dolgozó nagy gyár év végi leállása vezetett ehhez. Ezt a lemaradást azonban az év első hónapjaiban sikerült korrigálni. A hazai fogyasztás fellendülésének import oldalon sincsen semmi nyoma, júniusban a behozatalunk 0,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

2013. júniusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 6,7 milliárd eurót (1982 milliárd forintot), a behozatalé 6,2 milliárd eurót (1809 milliárd forintot) tett ki – írja a KSH. A júniusi kivitel 75, a behozatal 72 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

2013. január–júniusban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 40,4 milliárd euró (11 955 milliárd forint), a behozatalé 36,7 milliárd euró (10 857 milliárd forint) volt. A kivitel és a behozatal euróban számított értéke – azonos mértékben – 0,9 százalékkal nőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.