Már a Kremlben is látják a fényt

A Kreml egyik tanácsadója szerint már látni a gazdaság egyes területein az élénkülés első jeleit. A jegybank egyik illetékese szerint pedig júniusban mérséklődik az infláció májushoz képest.

Az idei nagyszabású szentpétervári gazdasági fórumon, amelyen mintegy kétezer befektető vesz részt, ArkagyijDvorkovics, az orosz elnök gazdasági tanácsadója elmondta, hogy már némi élénkülés jelei láthatóak ágazati és vállalati szinten. Úgy vélte, hogy az orosz gazdaság idei visszaesése valamivel kisebb lesz, mint  a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 6,5 százalékos jóslata.

Dvorkovics azt is megjegyezte, hogy nem mindegyik bank, de a nagyobbak biztosan kiheverik a jelenlegi válságot a kormányzat támogatásával. A fórumon Alekszej Uljukavej, az orosz központi bank egyik  alelnöke azt mondta, hogy a június infláció kisebb lesz a májusinál. A májusi infláció 0,7 százalékos volt előzetes számítások szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.