Már a 290-es szintet ostromolja a forint

Erősödött a forint pénteken délelőtt a bankközi piacon. Az euró árfolyama fél tízkor 290,50 forint volt a csütörtök délutáni 294,80 forint után.

A forint ugyanakkor már csütörtök este, a budapesti bankközi  devizapiac zárása után, a nemzetközi kereskedelemben jelentősen erősödött; az euró árfolyama este fél nyolckor 290,75/291,35 forint  volt. Ezen a szinten maradt a budapesti nyitásig, majd hirtelen 293  forint fölé ugrott, de amilyen hirtelen elérte, éppen olyan gyorsan  el is hagyta ezt a szintet.

Továbbra is jellemző a visszafogott forgalom, az alacsony  likviditási szint, így egy fontosabb hír, egy komolyabb eladási vagy  vételi pozíció jelentősen elmozdíthatja az addigi árfolyamot. A  kereskedők szerint a reggeli mozgásokat azzal is lehet indokolni, hogy meglehetősen kiábrándító magyar ipari termelési adatok kerültek  nyilvánosságra, ez is okozhatta a gyengülést. Kedvezően alakul ugyanakkor a nemzetközi piacokon a kockázatvállalási hajlandóság  szintje, emiatt jól teljesítenek a régiós devizák, erősödik a zloty  és a cseh korona, amelyek húzzák magukkal a forintot is, ez lehet a visszaerősödés magyarázata.

A dollárral szemben 226,70/90-ig jutott a forint, az amerikai deviza árfolyama csütörtökön 230,30/50 forint volt.
A svájci frank forintárfolyama a nemzetközi devizapiacokon 193,95 forint, csütörtökön 198,45 forint volt. Száz japán jen 249,85 forintot ér a nemzetközi devizapiacokon, szemben a csütörtöki 257,67 forintos zárással. A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási (o/n) kamat változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,00/10 százalékon alakul, a távolabbi lejáratok iránt továbbra sincs érdeklődés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.