Esik a forint, zuhan a tőzsde

Esik a forint, zuhan a tőzsde: az euró 275, a svájci frank 192, a dollár 211 fölött, a BUX 862 pontos csökkenéssel zárt. Frissítve

Délután kettőkor 273, öt után pedig már 275 fölött járt az euró árfolyama, miközben tegnap délután még 269,88-as szinten járt az árfolyam és körülbelül erről a szintről indított reggel is a kereskedés. Délre azonban már 271 fölé gyengült a forint, majd folyamatosan csökkent az árfolyam. 

A kereskedők további forintgyengülést valószínűsítenek. Gyengült a forint a dollárral szemben is: a dollárt délután négykor 209, ötkor pedig 211 forint felett jegyezték, szemben a hétfői 204,58 forinttal. A frankihetelesek is foghatják a fejüket, miután folyamatos gyengüléssel már a 190 forintos határt is simán áttörve délután négykor 191,50-nél járt az árfolyam, majd ötre átlépte a 192 forintot is.

A múlt hét elején még a 263-as euró jegyzés környékén mozgott forint árfolyama, majd a térségi devizákkal együtt jelentősen gyengült a görög adósságválság elmérgesedése miatt. A hét végére aztán az adósságrendezés körvonalazódó ütemtervének hatására valamelyest megnyugodtak a piacok, és a térségbeli devizák korrigálhatták az elszenvedett veszteségek egy részét.

A kereskedők szerint azonban a piaci hangulatot változatlanul nyomasztják a görög mentőcsomag feltételeinek teljesíthetőségével szemben felmerült kételyek, illetve a szigorú megszorítások által támasztott politikai kockázatok.

A kelet-európai devizák pedig részben a görög, részben a saját, ország-specifikus problémák miatt továbbra is érzékenyek, és a gyengülés irányába mozognak. Az euró hétfőn 1,32 dollár alá csúszott, délután fél hatkor 1,3179 dolláron jegyezték az eurót, kedd délelőtt pedig 1,3162 volt a jegyzés.

 

Rossz idők járnak a tőzsdére is: a BUX 862,43 pontos, 3,51 százalékos csökkenéssel, 23 688,03 ponton zárt kedden. A lejtmenet az összes vezető részvényre igaz, ezek közül a Mol árfolyama 3,25 százalékkal 19 620 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,71 százalékkal 6 851 forintra esett.

Meredeken estek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden, mert a befektetőket továbbra is aggasztja az euróövezeti adósságválság kilátása. A kereskedés végén a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,58 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,34 százalékkal, a párizsi CAC-40 3,31 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.