Malév-vezér a Waberer's-nél

A Malév korábbi vezérigazgatójára bízta kamionjait a Waberer’s International Zrt. A társaság a tőzsdére lépés előkészítését várja az új vezetőtől.

Wáberer György dr. Antal Erzsébetet bízta meg a Waberer’s International Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi feladatainak ellátásával. A nagy gazdasági szervezetek és multinacionális vállalatok pénzügyi, valamint gazdasági irányításában tapasztalatokkal rendelkező szakember legfőbb feladata, hogy tovább fokozza Európa hatodik legnagyobb fuvarozási vállalatának eredményességét, előkészítse a részvénytársaság tőzsdei bevezetését.

Az ajkai születésű Antal Erzsébet diplomáját és doktori fokozatát a budapesti közgazdaságtudományi egyetem védte meg, majd tanulmányait a pénzügyi menedzsment és a banki finanszírozás területén az angliai Exeter Universityn és az ausztráliai Swinburne Universityn bővítette.

Karrierje a Malévnál kezdődött, ahol a légiutas-kísérőtől a vezérigazgatóig szinte minden pozíciót betöltött. Ezt követően a Tesco Global Zrt. pénzügyi vezetője és az Executive Board tagja lett. Egy évvel ezelőtt alapította meg saját tanácsadó cégét, a budapesti bejegyzésű Nobel Management Consultingot.

Czakó Géza, a Waberer’s International Zrt. eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettese december 1-jétől – igazgatósági tagsága megtartása mellett – a Wáberer György érdekeltségeit irányító WNEW Kft. ügyvezető igazgatója. Új pozíciójában feladata a Wáberer György ellenőrzése alatt álló 15 logisztikai és ingatlanfejlesztési társaság gazdálkodásának optimalizálása, eredménytermelő képességének növelése. A nemzetközi fuvarozási céget nem számítva ezen vállalkozások éves árbevétele eléri a 25 milliárd forintot.

Az 56 éves szakember 1995 januárjában csatlakozott a Waberer’s jogelődjéhez, a Volán Tefu Rt.-hez. Gazdasági vezetőként részt vett a vállalat modernizációjában és eredményes gazdálkodásának kialakításában, több mint 30 akvizíció levezénylésében, köztük a Hungarocamion Rt. felvásárlásában. A Waberer’s Holding gazdasági igazgatójaként 2005-től dolgozik, 2010-től ez év novemberének végéig a Waberer’s International Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.