Makón a helyzet változatlan

A 2009 óta Gazprom-iránytás alatt álló szerb nemzeti energiavállalat, a NIS egyelőre az osztrák RAG által irányított kiskunhalasi olaj- és gázkutatásokban vesz részt; a tavalyi szándéknyilatkozat ellenére Makón még csak tárgyalnak a lehetőségről. További terjeszkedési irányaik még nem körvonalazódnak.

A kiskunhalasi olaj- és gázkutatási jogokat birtokló osztrák RAG, illetve a szerb Nafta Industrija Srbije (NIS) energiavállalat tavaly decemberi megállapodása nyomán ez év február 29-én megkezdődött az első közös kutatófúrás – tudatta lapunkkal a NIS. (A RAG 2009-ben vásárolt jogokat az amerikai Toreadortól.) Az idén további két hasonló kút lemélyítését tervezik, összesen mintegy tízmillió dollár (2,2 milliárd forint) költséggel. Tavaly nyáron – ennél nagyobb hírverés mellett – a NIS szándéknyilatkozatot írt alá a makói "nem hagyományos" gázmezőn (mindeddig átütő siker nélkül) kutató kanadai Falconnal. Ám, mint megtudtuk, a két fél eddig nem kötött a kiskunhalasihoz hasonló szerződést. A tárgyalások ugyanakkor előrehaladottak.

A szerb nemzeti energiavállalat tavaly közölte, hogy szívesen fokozná jelenlétét a térségben. Egyes honi szakértők emögött az orosz Gazprom terjeszkedési szándékait vélték felfedezni, lévén, hogy 2009 óta a NIS az orosz állami gázmogul kőolajjal foglalkozó leányvállalatának többségi tulajdonában áll. De a NIS magyarországi tevékenysége egyelőre puhatolózó jellegűnek tetszik. Ismereteink szerint, bár már több hónapja irodát bérelnek a Duna-parti RiverParkban, ott mind a mai napig nem indult be a nagyüzem. Korábbi értékelések szerint a NIS eséllyel pályázhatna az osztrák OMV félig-meddig eladófélben lévő honi benzinkútjaira is. Ilyen szándékaikat a szerb cégnél nem erősítették meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.