Jövő májusban dönthetnek az EBRD tőkeemeléséről

Ahogyan az várható volt, nem született egyetértés az EBRD alaptőkéjének felemeléséről a fejlesztési bank hétvégi közgyűlésén. Ám bizakodásra adhat okot, hogy az eredetileg tervezettnél egy évvel korábban – igaz, így is csak jövő májusban – születhet döntés a közép-kelet-európai régió számára is igen fontos forrásbevonásról.

Szombat délután befejeződött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kétnapos közgyűlése és üzleti fóruma. A sajtó számára Thomas Mirow összegezte a tanácskozást. A kormányzókkal ebben a formában először találkozott új elnök hasznosnak nevezte, hogy végre sikerült elvonatkoztatni a különböző forrásokból érkező számoktól, és megérteni, mit is jelent a válság a való világban.

Megnyugtatónak találta, hogy a célországok „nem szándékoznak visszatérni a társadalom és a gazdaság szervezésének korábbi módszereihez, hanem folytatják útjukat az érett piacgazdaság kifejlesztése felé. Az elnök ismét reményét fejezte ki, hogy az év végére eléri mélypontját a növekedés visszaesése, és jövőre lassú megélénkülés indul meg. Egyelőre azonban a recesszió továbbra is begyűrűzik a reálgazdaságba növekvő munkanélküliséget okozva.

Nemcsak Mirow a tudósítók előtt, hanem kiadott közleményében Brian Lenihan, a kormányzótanács elnöke is megerősítette, hogy a legfőbb döntéshozók nagyra értékelték a bank válságkezelő programját. Mind a befektetési volumen növelését, mind az EBRD rugalmasságát és alkalmazkodóképességét a gyorsan változó körülményekhez, illetve a régió pénzügyi szektorának megszilárdítását szolgáló együttműködés kezdeményezését a többi nemzetközi pénzintézettel.

A többnyire pénzügy- vagy gazdasági miniszterekből álló grémium zárt ülésén érintették a 20 milliárd eurós alaptőkének az utóbbi időben rebesgetett esetleges felemelésének kérdését. Thomas Mirow határozottan állította, hogy a jelenlegi körülmények között a menedzsment nem képes évi 7-8 milliárd eurónál többet kihelyezni. Az EBRD stratégiájáért felelős testület, mint az várható is volt, nem mutatott teljes egyetértést az ügyben. Nyitottnak mutatkozott a fokozott tőkeigény megtárgyalására, de csakis a bank közép távú terveinek összefüggésében, és nem az akut válságra adott válasz formájában.

Döntésre jövő májusban Zágrábban, azaz az eredetileg esedékes áttekintésnél egy évvel korábban kerül sor. A bank munkatársai rövidesen megkezdik a régió igényeinek alapos elemzését. Ami pedig a sokat emlegetett graduáció folyamatát illeti, maga a cél továbbra is érvényes, de a vezetés egyelőre nem bátorítja az újabb közép-európai országokból való kivonulást.

A konferencián Magyarországot képviselő Oszkó Péter pénzügyminiszter a Népszabadságnak adott nyilatkozatában elmondta: az ülésre óvatosan bizakodó hangulatban került sor, remélve, hogy a világgazdaságot nem érik újabb kellemetlen meglepetések, így megkezdődhet az építkezés időszaka. Oszkó megerősítette, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben Magyarország a jövőben is számít az EBRD befektetéseire.

Mint ezt később Thomas Mirow elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén is kifejtette, fontosnak tartja a banknak a közép-kelet-európai pénzügyi szektor megerősítésében játszott szerepét. A válságkezelés első, főleg nagyobb bankokat és vállalatokat érintő szakasza után is szükség lesz projektekre, például a megújuló energia és az infrastruktúrafejlesztés területén. Oszkó Péter lapunknak elmondta: míg a válság kirobbanásának időpontjában befektetők a magyar gazdaságot legyengült állapotban lévőnek, versenyképességében visszacsúszottnak kezdték tekinteni, az elmúlt hónapok és hetek jogalkotási, szabályozástervezési folyamatainak láthatólag megvan a hatása.

Elsőként a befektetők figyeltek fel a kedvező fejleményekre, de a nemzetközi pénzügyi közösség és a piac részéről is kedvező visszajelzéseket kapott. Nincs illúziója: ez legfeljebb azt jelenti, hogy az új kormány elkezdte végre a szükséges feladatok elvégzését. Az EBRD közgyűlésének részvevőivel beszélgetve olyan „csillanásokat" érzett, hogy a partnerek azt gondolják, figyelemreméltó, pozitív dolgok történnek Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.