Május 20: szja-határidő - tippek és trükkök

Legkésőbb május 20-ig kell beadni a személyijövedelemadó-bevallást. Az Accace szakértői úgy vélik: aki eddig nem tette, sürgősen álljon neki a kitöltésnek, hiszen önkorrekciót is csupán eddig lehet különösebb következmények nélkül tenni. A tanácsadók szerint ugyanakkor az adóhatóság több esetben tanúsít engedékenységet, és bonyolultabb összetételű jövedelem bevallása esetén nagyon sok múlhat a részleteken.

Már csak alig több mint két hét maradt a személyi jövedelemadó (SZJA)-bevallások elkészítésére és beadására, így érdemes minél előbb hozzálátni az elkészítéshez. Az Accace adótanácsadói 10 pontban gyűjtötték össze azokat a legfontosabb információkat, amelyeket az idei bevallás elkészítése során mindenképpen érdemes figyelembe venni.

Az Accace 10 pontban gyűjtötte össze a legérdekesebb vagy legtrükkösebb SZJA-bevallással kapcsolatos kérdéseket. Kádár Zoltán, az Accace adószakértője szerint, ha csak munkaviszonyból származó jövedelmünk volt 2011-ben, akkor egyszerű az idei bevallás elkészítése, hiszen csak a munkáltatónk által kiállított igazolásban szereplő adatokat kell feltüntetni.

Ha másfajta jövedelmünk is volt tavaly (például ingatlan-, ingóátruházás, értékpapír-értékesítés) akkor a bevallás már bonyolultabb lehet. Az adószakértő szerint ennek elkészítése során mindenképpen javasolt a nyomtatványkitöltő program használata, mert az esetek nagy részében a program felhívja a figyelmet a kitöltés során ejtett hibákra. Ha elkészültünk, akkor a legjobb, ha a bevallást nem postán, hanem az ügyfélkapun keresztül töltjük fel.

Akiknek a NAV tölti ki

Idén 256 ezer adózónak nyílik lehetősége arra, hogy az adóhatóság készítse el az SZJA-bevallását. Erre akkor van lehetőség, ha kifizetőtől (például munkaadótól, megbízótól, adószámmal rendelkező ingatlan-bérbevevőtől) és ingó/ingatlan értékesítésből volt 2011-ben jövedelmünk (amiről február 15-ig már nyilatkozatot kellett tenni az adóhatóságnak).

Fontos arra figyelni, hogy akik ezt választották, azoknak április 30-ig postázza az adóhatóság a bevallásukat, amit május 20-ig kell aláírva visszajuttatniuk. Eddig kell jelezni azt is, ha valamivel nem ért egyet az adózó.

Hibák, kifizetések

Amennyiben az SZJA-bevallásunk szerint adótúlfizetésünk van, akkor visszaigényelhetjük a túlfizetés összegét. Érdemes fejben tartani, hogy az adóhatóságnak 30 napja van a túlfizetés visszautalására a bevallás benyújtásának napjától. Késedelmes kiutalás esetén az adóhatóságnak késedelmi pótlékot kell fizetnie, mely a jegybanki alapkamat kétszeresének felel meg. Amennyiben mi fizetünk késedelmesen (május 20-a után), akkor az adózónak kell késedelmi pótlékkal növelten teljesíteni a befizetést. Fontos, hogy a késedelmi pótlékot külön számlaszámra kell utalni.

Számszaki hiba esetén, amennyiben azt az adózó veszi észre, lehetőség van önellenőrzésre, illetve május 20-ig javításra. Amennyiben a hibát az adóhatóság veszi észre, számítási hiba esetén legtöbbször meg lehet úszni egy felszólítással, és csak javítanunk kell a hibát. Amennyiben azonban be nem vallott jövedelem derül ki a hivatal számára, vagy adóhiányról lehet beszélni, akkor már súlyosabb következmények is lehetnek (adóbírság, késedelmi pótlék és/vagy mulasztási bírság).

Internetes bolhapiacok

Az utóbbi években elterjedt, hogy az ingóságaikat sokan online aukciós portálokon értékesítik. Jó tudni, hogy amennyiben az értékesítés üzletszerűnek minősül, akkor az adózási terhek jelentősen magasabbak lehetnek. Egyéb esetben a beszerzési érték (vételár) és az eladási ár különbözete számít jövedelemnek. Adót akkor kell fizetni, ha az ebből származó jövedelem meghaladja a 32 ezer forintot.

A fizetendő árfolyamnyereség-adó csökkentése

Amennyiben 2011-ben voltak tőzsdei tranzakcióink, például részvényt adtunk vagy vettünk, akkor az árfolyamnyereség után is személyi jövedelemadót kell fizetni, és a befizetést a brókercég nem teszi meg helyettünk – szemben a bankbetétekkel –, mivel a kamatadót a pénzintézet automatikusan levonja a számlánkról minden egyes kamat elszámolásakor.

Kádár Zoltán, az Accace adószakértője szerint sokan nem tudják, hogy a tőzsdei tranzakciókon elért nyereséget nem csak a veszteséggel lehet szembeállítani és ezáltal csökkenteni a fizetendő adót, hanem a kereskedéssel kapcsolatban felmerült költségekkel is. Ehhez össze kell gyűjteni minden olyan dokumentumot, ami a tranzakcióhoz kapcsolódó költségeket bizonyítja (pl. értékpapír-számlavezetési díj, brókeri díj stb.), mert ezzel csökkenteni lehet az adóalapot és a fizetendő adó összegét. Hasonló a helyzet ingatlan és ingóság értékesítése esetén is: az adót nekünk kell bevallani és megfizetni, és a bevétellel szemben bizonyos költségeket (például megszerzésre fordított összeg, értéknövelő felújítás költsége stb.) ebben az esetben is elszámolhatunk.

Külföldi munka

A külföldi munkavállalás terjedésével egyre gyakoribb kérdés: mit tegyünk, ha külföldön dolgoztunk és ott adót vontak le tőlünk. Az Accace adószakértője szerint fontos, hogy ebben az esetben mindig vizsgáljuk meg a kapcsolódó kettős adóztatásról szóló egyezményt, mert lehet, hogy csak magyar adófizetési kötelezettségünk keletkezett a jövedelmünk után, és a külföldön levont adót visszaigényelhetjük.

Amennyiben külföldi társaságtól kaptunk osztalékjövedelmet, akkor mindig a kettős adóztatási egyezmény rendelkezéseit kell figyelembe venni.

Ha lekéstük a május 20-i határidőt

Ebben az esetben sem érdemes pánikba esni, de minden ilyen helyzetben írni kell egy igazolási kérelmet, amiben megindokoljuk a mulasztás okát. Az esetek többségében az adóhatóság elfogadja ezt.

Mikor jönnek az ellenőrök?

Az elévülési időn belül (bevallás benyújtását követő 5 év) az adóhatóság bármikor ellenőrizheti az adózót. Tehát eddig az időpontig mindenképp meg kell őrizni az adóbevallást és az annak alapját szolgáló bizonylatokat is.

Adóhatósági vizsgálatra bárki számíthat, de ha a bevallott összeg nagy része az egyéb jövedelem kategóriába tartozik, ott az adózó nagyobb rizikóval számolhat Kádár Zoltán szerint. A néhány évvel ezelőtt bevezetett vagyonosodási vizsgálatra még mindig van esély. Így például ha nagyobb értékű ingatlant, járművet vásárolunk, akkor nagyobb eséllyel számíthatunk vizsgálatra. Fontos, hogy egy ilyen vizsgálat esetén az adózó időben kérjen segítséget szakembertől.

A magyar piacon 2008 óta jelenlevő Accace a közép-kelet-európai régió meghatározó outsourcing és tanácsadó cége, mely adótanácsadással, könyveléssel, bérszámfejtéssel és egyéb számviteli szolgáltatásokkal támogatja közép- és nagyvállalati ügyfeleit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.