Magyarra vált a Decathlon

Magyar ügyvezető igazgatót választottak a Decathlon áruházlánc hazai vezetőjének, aki további üzletek nyitását tervezi. A következő Debrecenben nyílik.

Magyar ügyvezetőt választott a Decathlon-sportáruházlánc hazai hálózatának élére az Oxylane-csoport. Pósfai Gábor 6 éve az első áruházban részlegvezetőként kezdte, majd a győri Decathlon, később a dunakeszi egység vezetését vette át. Később a nyugat-magyarországi regionális igazgatóként működött, most pedig ő veheti át a stafétabotot a francia Pannya Khamphommala-tól, a Decathlon eddigi ügyvezetőjétől – írja a cég közleménye, s hozzáteszi: Pósfai karrierje a cég humánpolitikai stratégiájának sikerét bizonyítja. Megjegyzik: részlegvezetőik és áruház igazgatóik közül sokan eladóként kezdték, hozzáértésük és rátermettségük bizonyítása után folyamatosan juthattak előre a ranglétrán.

Az áruházlánc magyarországi áruházaiban és a központi irodában jelenleg mintegy hatszáz munkatársat foglalkoztat. A cégcsoportnak az elmúlt hat évben Magyarországon közel 10 millió vásárlója volt. A meglévő 12 áruház mellett újabb egységek nyitását is tervezik a jövőben, a következő áruház Debrecenben nyílikidén decemberben.

A cég Hatvanban működteti 24 ezer négyzetméteres logisztikai központját, amely a környező országok áruházait is kiszolgálja. A regionális logisztikai központ mellett az idei év végétől egy kelet-közép európai informatikai szolgáltató központ is létesül majd a cég budaörsi központjában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.