Magyarországon vége a tündérmesének

Hirtelen visszaesett a lakosság költése a Központi Statisztikai Hivatal idén januárra vonatkozó kiskereskedelmi adatai szerint, ám az iparág szakemberei azt mondják, nem ez történt, pusztán vége szakadt egy a statisztikák világában játszódó tündérmesének.

Jókorát esett januárban az élelmiszer-forgalom a kiskereskedelmen belül: az előző hónapok 2-6 százalékos bővülése után az első hónapban hirtelen 1,5 százalékkal csökkent az erre a termékkategóriára vonatkozó adat a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az iparcikkekre vonatkozó számokat is csak az egyre olcsóbbá váló üzemanyagok eladásai húzták 4 százalék fölé (utóbbiakat ugyanis a statisztikai módszertan szerint szintén ebbe a kategóriába sorolják).

A teljes kiskereskedelmi forgalom így – az üzemanyagokkal együtt is – mindössze 1,6 százalékkal nőtt. Ez meglehetősen visszafogott emelkedés az előző hónapok öt százalék körüli növekedéséhez képest.

A visszaesés jókora az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) értékelése szerint is, aminek alapvetően két oka van: egyrészt 2015-ben jelentős bővüléssel kezdődött az év, ami különösen az élelmiszerpiacon volt szembeötlő. Mivel a tejtermékek és a húsok ára számottevően csökkent, így forgalmuk alaposan megugrott. – Kifulladóban van az online pénztárgépek bevezetésének statisztikai hatása – hívta fel a figyelmet a szervezet.

Az on­line kasszák bevezetése miatt ugyanis vélhetőleg egy jókora, korábban eltitkolt forgalom jelent meg a hivatalos statisztikákban, és ez igencsak torzította a mutatókat. A nagy áruházláncok tavaly többször is jelezték, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által regisztrált 5-6 százalékos piacnövekedés helyett ők mindössze két százalék körülit érzékeltek. Az OKSZ szerint idén éves szinten 3-4 százalékos piacnövekedés várható. Ennél optimistább Németh Dávid, a K & H vezető elemzője, aki szerint a gyengébb januári adat ellenére egész évben kitarthat a 2015-ös öt százalék körüli bővülés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.