Magyarországon is jobban teljesített a Lufthansa

Növelte utasainak számát 2014 első hét hónapjában Magyarországon a német Lufthansa légitársaság.
A Lufthansa csoport összesen 393 ezer utast szállított Magyarországon az év elejétől július végéig, 2 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában - mondta Antal Gábor, a cég magyarországi vezetője pénteken a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a légitársaság új utasosztályát, a turista és az üzleti osztály közé sorolt premium economy osztályt.

Az utasszám növekedése többek között annak köszönhető, hogy a Lufthansa csoporthoz tartozó Brussels Airlines 26 százalékkal több utast vitt, mint 2013 első hét hónapjában.

A szintén a csoporthoz tartozó Austrian Airlines 7 százalékkal növelte utasainak számát.

A Lufthansa hetente 66, a Lufthansa csoport pedig összesen heti 127 járatot üzemeltet Budapest és Európa főbb városai között. Minden útvonalat figyelembe véve, a Lufthansa piacvezető Magyarországon a hagyományos légitársaságok között - mondta Antal Gábor.

Martin Riecken, a Lufthansa európai kommunikációs igazgatója a német légi cég idei első fél évi eredményeinek ismertetése után elmondta: a Lufthansa hagyományos utasszállító üzletága és a diszkont, illetve teherszállító részleg aránya a teljes bevételben a jövőben 70-30 százalékról 60-40 százalékra módosul, és a vállalat ezzel párhuzamosan magasabb színvonalú szolgáltatásokat vezet be, hogy a Lufthansa legyen a nyugati félteke első, 5 csillagos besorolású légitársasága.

Elmondta, ennek a folyamatnak része az új, premium economy osztály kialakítása. Az új utasosztályt idén márciusban mutatták be, május óta foglalhatók jegyek erre az osztályra. A premium economy részleggel felszerelt első járatok ősztől indulnak, és 2015 végéig a Lufthansa összes, nagy hatótávolságú gépén kialakítják ezt a repülőgéptípustól függően 21-52 üléses fedélzeti osztályt - mondta Martin Riecken.

A premium economy osztályon majdnem másfélszer akkora hely áll rendelkezésre az utasoknak, mint a hagyományos turistaosztályon - ismertette a Lufthansa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.