Magyarázza az MNB a monetáris politikát

Közérthető módon ad tájékoztatást a monetáris politikáról a Magyar Nemzeti Bank kedden bemutatott új kiadványa. Az összefüggéseket feltáró ismeretterjesztő füzettel a jegybank célja, hogy fejlessze a pénzügyi kultúrát.

A „Monetáris politika Magyarországon 2012” című negyvenoldalas füzetet 2002 óta már negyedik alkalommal frissíti fel és adja ki az MNB. A központi bank részéről a kiadványt bemutató Csermely Ágnes igazgató hangsúlyozta: a tájékoztatás közérthetősége lényeges szempont a modern jegybankok bő két évtizedre visszatekintő történetében.

Utalt arra, hogy Axel Weber, a posztjáról tavaly távozott Bundesbank-vezér is húsz évvel ezelőtt részben azzal töltötte az idejét, hogy a német jegybank három nappal korábban tett lépéseit próbálta rekonstruálni a piaci reakciókból. Azóta a tájékoztatás szerepe felértékelődött, az intézmények valamelyest nyitottabbá váltak, s a maguk módján kommunikálnak is a külvilággal.

A jegybanki politika az utóbbi időben sokat hangoztatott függetlenségre és a transzparens működésre épít, ezek Csermely Ágnes szerint alapértékeknek tekintendők. Az árstabilitás felett őrködő intézmény monetáris politikájával védi a forint árfolyamát, egyúttal feladatának tekinti a gazdasági növekedést elősegítő környezet megteremtését.

Mindezt részletesen és közérthetően magyarázzák el az új, öt fejezetből áll kötetben. Elemzik az árstabilitáshoz vezető stratégiát, bemutatják az inflációs célkövetés rendszerét, beavatják az olvasókat a döntéshozatal és a kommunikáció kulisszatitkaiba, és megismertetik velük a misztikusan hangzó transzmissziós mechanizmust, majd a végén a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai eszköztárának elemeit veszik sorra. Függelékként egy fogalomtár teszi teljessé a kiadványt.

A kötetet nem nyomtatják ki, de elektronikus formában eljuttatják az iskolákhoz. Már készül az angol nyelvű változat is. A magyar verzió letölthető a jegybank honlapjáról, de később e-book formátumban is elérhetővé teszik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.