A Videoton kikéri magának

Kiállt az Alt Cash Kft. pénztárgépei mellett a Videoton. A magyar cég gyártotta azt az adóügyi egységet, amely utólag mégsem felelt meg az állami hatóságnak.

Megdöbbenését fejezte ki a Videoton, miután a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) csütörtök este közzétette: azért vonta vissza az Alt Cash kft. által forgalmazott Samsung-pénztárgépek forgalmazási engedélyét, mivel a gépekbe beépített adóügyi ellenőrző egység (AEE) olyan rejtett funkciót tartalmazott, ami alapján a pénztárgépek adócsalás céljára manipulálhatóak lettek volna.

Az eddig is ismert volt, hogy a Sam4S NR300-as gépek AEE-jének a gyártója a székesfehérvári cég, amelynek üzemében építették be a kasszákba az online adatkapcsolatot lehetővé tevő egységet.

A bejelentést követően a Videoton közleményében - a cég és a termék nevének említése nélkül - azt hangsúlyozta: egy "hazai cég" (az Alt Cash fejlesztő partnere) megkeresésére vállalták az AEE legyártását, a végtermékről, azaz a pénztárgép belső működéséről, illetve a tesztelésről semmiféle tudomásuk sem volt.

A Videoton szerint a  terméket fejlesztő cég szakemberei szakszerűen, tisztességesen álltak az együttműködéshez. Ez később sem változott - szögezték le.

A Videoton mint "külső szemlélő" úgy látta, hogy a pénztárgépeket összefogó országos informatikai rendszer kialakítása kellően erős, robosztus volt, illetve a Videoton által szállított elektronikára épülő AEE maradéktalanul illeszkedett, az engedélyezés során ezzel kapcsolatban biztonsági aggály fel sem merült.

A Videoton, közleménye szerint, döbbenten áll az MKEH tegnapi bejelentése előtt, amely szerint az AEE biztonsági kockázatot rejt, illetve alkalmas a rendszer kijátszására. A cég közleménye leszögezi: az adott probléma semmiféle "összefüggésben nem lehet a Videoton által hozzáadott értékkel." Ezen túlmenően a cégvezetés bízik abban, hogy az MKEH mielőbb nyilvánosságra hozza azokat a tényeket, ami alapján az AEE-ről nyilatkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.