Magyarázatot kereshet a kifogásokra a Google

Az Európai Unió versenyügyi hatósága vizsgálatot indított a Google ellen azzal a gyanúval, hogy az amerikai keresőóriás visszaél erőfölényével, és arra kényszeríti az okostelefon-gyártókat, hogy saját androidos operációs rendszere követelményeinek megfelelően fejlesszék ki készülékeiket – a konkurencia kárára.

Ha a gyanú beigazolódik, a Google szigorú jogi procedúra elé néz, és meg kell változtatnia az Európában alkalmazott üzleti modelljét – hangsúlyozta Margrethe Vestager, az EU versenyügyi biztosa. A Google elsősorban az online webáruházak üzemeltetőit és rajtuk keresztül a vásárlókat próbálja magához vonzani a konkurenciától, de a hatóság azt is vizsgálni fogja, hogy a cég az Androidot használó mobiltelefon-gyártókkal kötött szerződéseiben kiköti-e, hogy egyes Google-alkalmazásokat kiemelt helyre kell helyezni. Ha lenne ilyen kötelezvény, az durva pénzbírság kiszabását vetíti előre.

Margrethe Vestager „utazik” a G kezdőbetűs cégekre. A Gazprom és a Google esetében erőfölénnyel való visszaélést gyanít
Margrethe Vestager „utazik” a G kezdőbetűs cégekre. A Gazprom és a Google esetében erőfölénnyel való visszaélést gyanít
Francois Lenoir / Reuters

Vestager szerint tiszta viszonyokat kell teremteni ezen a piacon, tekintettel arra, hogy emberek százmillióinak életében meghatározó és egyre nagyobb szerephez jutnak az okostelefonok és a tabletek s a rajtuk futó alkalmazások. Biztosnak kell lennünk abban, hogy ezen a piacon tisztességes verseny folyik a fogyasztók megnyeréséért – tette hozzá. Annál is inkább, mert a Google nyomasztó fölényben van az okostelefonos piacon, hiszen a Gartner adatai szerint az eladott készülékek 81 százalékán az általa kifejlesztett Android operációs rendszer valamelyik változata fut. Az Apple iOS rendszerének 15, a Microsoft Windowsának kevesebb mint háromszázalékos a részesedése.

A Google ellen kezdeményezett vizsgálat a hivatalát tavaly év végén elfoglaló Margrethe Vestager biztos első komolyabb ügye. Hasonló volumenű eljárást legutóbb a Microsoft ellen indítottak még az előző évtizedben. Az erőfölényével sorozatosan visszaélő Microsoftot kétmilliárd euróra büntette az Európai Bizottság szakhatósága. Ha a Google ellen felhozott vádak bizonyítást nyernek, a cégóriás gigantikus, hatmilliárd eurós maximális bírsággal szembesülhet, ez az éves forgalmának tíz százalékának felel meg. Az ilyen jellegű esetekben a bírság legmagasabb összegének kiszabására eddig még nem volt példa, a csúcsot 1,1 milliárd euróval az Intel tartja: a csipgyártót 2009-ben meszelték el erőfölénnyel való visszaélésért.

A Google persze megbánhatja bűneit, akkor kevesebbel is megúszhatja, de az ügy mindenképpen kihat a cég üzleti megítélésére. Joaquín Almunia, akit novemberben váltott posztján a dán politikus asszony, korábban háromszor is egyezkedett a Google-lal, mindannyiszor eredménytelenül.

A Google elleni mostani fellépés illeszkedik abba a sorozatba, amelyet az Európai Bizottság nemrég indított a fair play helyett inkább a trükközést választó amerikai technológiai óriások megregulázására. Az adókedvezményekkel való visszaélés miatt Írországban az Apple, Luxemburgban az Amazon ellen indítottak eljárást, míg a Facebookot az uniós hatóságok vizsgálják a személyes adatok kezelésével kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.