Magyar vízimentők a legjobb felhőhasználók

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát azért díjazták, mert ők érték el a legnagyobb üzleti hatékonyságot a felhőalapú kommunikációs megoldásokkal.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a leghatékonyabb felhőfelhasználónak járó díjat vehette át a tegnap esti EuroCloud Awards gálán Luxemburgban. A díj a felhőszolgáltatások használatából eredő legnagyobb üzleti hatékonyágot díjazta. 

A felhőalapú informatikai és távközlési szolgáltatásokhoz nem kell jelentős egyszeri beruházás, sem pedig drága hardverek, sőt a megoldások rugalmasak a tekintetben is, milyen internetkapcsolaton keresztül használja azokat az igénybe vevő cég. (A legismertebb felhőalapú szolgáltatás a Google.) Idén először díjazták a felhőfelhasználó cégeket, korábban csak az alkalmazásfejlesztők és a megoldás-szállítók versenye volt.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke elmondta: több mint két éve használják a CE On-Demand felhőalapú integrált kommunikációs platformját, amivel évente több százezer forintot spórolnak telefon- és útiköltségeiken, valamint több száz munkanapnak megfelelő munkaerőt.

– A felhő technológia bevezetése óta sokkal gyorsabban és zökkenőmentesebben tudjuk kiszolgálni az évente több mint 20 százalékkal növekvő sürgősségi hívásokat. Ezen a nyáron 52 helyszínen teljesítettünk szolgálatot, 1 655 sürgősségi hívásra reagáltunk, 7 ember életét mentettük meg, és 21 úszó járművet mentettünk ki a magyarországi vizekből. Egységesített, zavartalan kommunikáció nélkül ez nem ment volna ilyen hatékonyan – mondta a vezető.

A Vízimetők Magyarországi Szakszolgálatának felhőhasználatáról szóló kisfilmjét itt tekintheti meg. 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.