Magyar tűzhöz magyar tűzoltóval!

Magyar gyártású, új vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának a belügyminiszter pénteken Budapesten.

Pintér Sándor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Mogyoródi úti épülete előtt tartott ünnepségen a járművek indítókulcsainak átadásakor azt mondta: a kormány célja, hogy a jelenleg szolgálatban lévő, magas átlagéletkoruk miatt nem megfelelő üzembiztonságú vízszállító autókat 2017 végéig magyar gyártású új járművekre cseréljék le. Megjegyezte, van olyan vízszállító, amely 36 éve áll szolgálatban, míg a többi jármű kora is 15 és 20 év között van.

A tárcavezető hangsúlyozta: a korábban önkormányzati irányítás alatt lévő tűzoltóságokat január elsejével azért vonták újra állami felügyelet és finanszírozás alá, mert a tűzbiztonság nem lehet az önkormányzatok anyagi lehetőségeinek függvénye, és egyenlő technikai feltételeket kívánnak teremteni valamennyi településen.

Hozzátette: a járművek cseréjét és felújítását saját fejlesztéssel és gyártással valósítják meg.

Bakondi György altábornagy, az OKF főigazgatója azt mondta: a tűzoltójárművek javítására, fenntartására október végéig az eredetileg tervezett összeg tízszeresét, 3,7 milliárd forintot fordítottak.

A gépjármű-felújítási program keretében az idén 17 gépjárművet újítottak fel, 14-et vásároltak, és ennek a beszerzésnek a része a most átadott kilenc, hétezer liter víz szállítására alkalmas jármű is. Az összesen 760 millió forint értékű kilenc jármű az állami tulajdonú BM Heros Zrt. saját fejlesztése.

A járműveket kilenc megye egy-egy városa, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Szigetvár, Kecskemét, Eger, Szeghalom, Gödöllő, Salgótarján és Kazincbarcika hivatásos tűzoltósága kapta meg. Lipták Attila Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgató az indítókulcsok átvételekor azt mondta: a kilenc jármű 311 településen élő 900 ezer embernek jelenthet majd gyorsabb segítséget, és Kazincbarcikán egy 23 éves vízszállító járművet tudnak lecserélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.