A jelenleginél alacsonyabban rögzített árfolyamon lehetővé tett végtörlesztés a bankok tőkehelyzetét rontja, minek következtében nem lesznek képesek hitelezni, de ez csak az érem egyik oldala – mondta az Ökopolisz Alapítvány szerda esti vitaestjén Surányi György egyetemi tanár, a CIB Bank elnöke, az Intesa Sanpaolo regionális vezetője.

Az érem másik oldala, hogy a végtörlesztés nyomán gyengül majd a forint, s miután az államadósság 45 százaléka devizában halmozódott fel, növekedik az államadósság is forintban kifejezve, emelkedhet a kamat, ami végül a magyar lakosságnak évente hatvan-százmilliárd forint többletterhet tesz a hátára.

Vigyázzanak rá – mondta a közönség derültségét kiváltva a budapesti Gödörben a volt jegybankelnök arra a kérdésre válaszolva, hogy a jelenlegi válságos világgazdasági és magyar helyzetben mit tegyünk a pénzünkkel, a megtakarításainkkal. Ennél sokkal jobb ötlete Pogátsa Zoltán közgazdásznak sem volt, ám a szerda esti vitának ez csak színes epizódja maradt, mert a beszélgetés során igencsak eltérő nézetek hangzottak el a válság okairól, kezelésének módjairól, a magyar gazdaság helyzetéről.

A krízis miatt bajba került devizahitelesek megsegítésére kidolgozott ötletek csak a hosszú eszmecsere végén került szóba, éles, de udvarias szóváltás keretében, amely jórészt Surányi György és az Oxfordban is tanító Róna Péter között bontakozott ki, aki elismerte ugyan, hogy vitapartnere szakmai fórumokon korábban felhívta a figyelmet a veszélyekre, mégis neki címezte megjegyzését, hogy a bankok súlyos hibát követtek el, amikor kihasználták a gazdaságpolitikai hibák következtében adódó lehetőséget. Az egyoldalú szerződésmódosítást a kamat alakítására pedig egyenesen felháborítónak nevezte.

A CIB elnöke nem kívánta elhárítani a bankokat bizonnyal terhelő felelősséget, de kifejtette: a 2001 után követett téves gazdaságpolitika következményeként gyorsult fel a devizahitelezés irama, annak nyomán, hogy a kormány letért az exportorientált növekedés útjáról a költségvetési költekezés és élénkítés ösvényére, s ezt a lazítást a jegybank a kamatok, a monetáris politika túlszigorításával akarta ellentételezni, a felügyelet sem avatkozott be, míg persze az adósok sem mérték fel, meddig nyújtózkodhatnak. Ezért olyan megoldást kéne találni, amely teríti a terheket.

Az első adósmentő kísérlet, amelyhez a bankok is csatlakoztak, azonban vérszegény próbálkozásnak bizonyult, egyáltalán nem kezelte a probléma lényegét. A végtörlesztés levét, ha sokan élnek ezzel a lehetősséggel, mind a tízmillió polgár megissza, a gyengülő forint, az emelkedő államadósság, a hitelezés elapadása miatt, de nem mellékes szempont, hogy aki nem tudja visszafizetni a hitelt, annak a törlesztőrészlete az árfolyam várható változása miatt tovább fog emelkedni.

A magyar gazdaság állapotáról hangzottak el eszmefuttatások, de nem feltétlenül a jelenlegi kormány politikáját érintően. Bár egyetértettek abban, hogy amíg ilyen magas a reálkamat, addig – ahogy Róna megfogalmazta – nem lesz sem növekedés, sem munkahelyteremtés, „akármit is mond Matolcsy és Orbán”.

Róna és Pogátsa inkább arról elmélkedett, hogy a rendszerváltás óta nem sikerült olyan gazdasági-társadalmi helyzetet kialakítani, amelyben szakképzett emberek a mainál sokkal magasabb hozzáadott értéket állítanának elő. Róna szerint a magyarok bérmunkássá váltak, az emberek helyezkedéssel próbálnak túlélni, s nem marad energiájuk kreatív teljesítményre. Pogátsa Zoltán azt mondta, többet kéne költeni oktatásra, közlekedésfejlesztésre, vagyis be kéne fektetni a jövőbe. Ő inkább új adók kivetésével őrizné meg a költségvetési egyensúlyt, például progresszív személyi jövedelemadóval, környezeti adókkal, erősen differenciált áfával. Ám erről az ötletről élénk vitába keveredett Surányival, aki szerint ezeket az adókat is be kéne fizetnie valakinek, végig kellene tehát gondolni a hatásokat is.

Vitatta a volt jegybankelnök azt is, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak kudarcsorozat volna, mert a kilencvenes évek közepétől 2001-ig évente öt százalékkal növekedett a gazdaság, áramlott be a külföldi tőke, munkahelyek jöttek létre, s nemcsak a bérmunkásoknak. Bár azt sem érti, miért volna szégyen a bérmunka, pláne egy olyan országban, ahol egymillió embernek legfeljebb általános iskolai végzettsége van. Itt következett azután a szócsata a multik szerepéről, a duális gazdaságról, amelynek „magyar” része Róna szerint halódik.

A vitaest a válságról szólt, a kiutak, a megoldások kereséséről. Róna Péter azt hangoztatta, hogy még nem születtek meg nemzetközi szinten a szükséges döntések, a szabályozás elégtelen. Az euró bevezetése szerinte hiba volt, s a jelenlegi szerkezetben nincs is kiút a krízisből.

Surányi György úgy látja, hogy az amerikai bankok állapota már jó, a feltőkésítésük megtörtént, Európában viszont nem, ezért olyan nagy veszély, ha az eurózóna valamely tagállama csődbe megy. Megismételte, amit már évek óta hangsúlyoz, hogy az eurózóna játékszabályai rosszak, nem konzisztensek. Pogátsa Zoltán viszont vitatta, hogy az amerikai bankok helyzetét rendezték volna, szerinte kevesebb még nagyobb bank jött létre a válság után, amelyek bukása még nagyobb válságot idézne elő. Sőt, nemcsak idézne, hanem jön is a nagy krízis, annak következtében, hogy az Egyesült Államokban és Európában pótcselekvés zajlott, érdemi döntések, átalakítások helyett.