Magyar fejlesztéssel tévézik majd fél Európa

Egy magyar fejlesztés segítségével tévézhetnek a jövőben a telekomos ügyfelek egész Európában. Magyarországgal indul a Deutsche Telekom egységes európai hálózata, amely sokkal okosabb, mint a mostaniak.

Magyarország, Horvátország és Szlovákia immár egységesített távközlési hálózatot használ – jelentette be a Deutsche Telekom a Barcelonában zajló Mobile World Congressen, ami azt jelenti, hogy a cég leányvállalatainál egységes platformról vezethetik be az új szolgáltatásokat. 2018-ra a teljes európai hálózatát egybe szeretné kapcsolni a DT. Vagyis, egy szolgáltatást elég egyszer kifejleszteni, azt aztán bárhol szinte azonnal be lehet vezetni, így óriási párhuzamosságok szűnnek meg a cég működésében – a hatékonyabb vállalat pedig elvben olcsóbb szolgáltatásokhoz is vezethet.

Jobbakhoz biztosabban. Az első néhány, ilyen módon bevezetett szolgáltatást történetesen Magyarországon fejlesztették, legalábbis részben. A Magyar Telekom szakemberei tették lehetővé, hogy a IPTV-előfizetők ezentúl játékokkal is szórakoztassák magukat a tévé képernyőjén, ehhez csak egy vezérlőt kell csatlakoztatni a tévés beltéri egységekhez. A legújabb játékok egyelőre nem jelennek meg ezen a platformon, de így is egy sor népszerű játék elérhető lesz a tévén, méghozzá már idén, s havidíj ellenében. Magyarországon dolgozták ki a Telekom új tévés platformját is, amely sokkal többet tud majd, mint a mostani. Például, attól függően ajánl műsorokat és filmeket, hogy általában milyen műsorokat néz a család, vagy az előfizető.

– Ahelyett hogy 10 országban, 10 helyen, 10 különböző megoldásunk lenne, központilag fejlesztünk mindenki számára – mondta a rendszer jelképes elindításakor Claudia Nemat, a Deutsche Telekom igazgatóságának Európáért és Technológiáért felelős vezetője, aki szerint az országokban az egyes leányok úgy állíthatják majd össze szolgáltatáskínálatukat, hogy szabványosított építőelemeket választhatnak a „központi katalógusból". Hogy ez fejlesztői kapacitás leépítésével jár-e, arra a kérdésre nem adott választ, de nem nehéz kikövetkeztetni.

A német távközlési óriás eddig 9,6 milliárd eurót fektetett be a hálózat modernizációjába, s további hatot költ el erre 2018-ig. Terveik szerint ekkorra az európai hálózatukon minden háztartásban minimum 100 Mbps sebességű netkapcsolat lesz majd. Az új generációs hálózatnak köszönhetően sokat gyorsul majd az internet a következő években, Magyarországon is.

 

Mobilszolgáltató lesz a Google

Elképesztő régi pletyka vált ténnyé, amikor a Google a Barcelonában zajló Mobile World Congress konferencián jelentette be, hogy mobilszolgáltatóként is megjelenik az amerikai piacon. Igaz, egyelőre saját hálózat híján virtuális szolgáltatást indít, mint amilyen például a Tesco Mobile. Sundar Pinchar, a cég alelnökének bejelentése szerint saját tarifákkal és készülékajánlatokkal jelennek meg, a szolgáltatást néhány hónapon belül elindítják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.