Magyar bankokat minősített le a Moody's

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja kedd este Londonban közölte, hogy az osztályzatrontások az FHB, illetve az Erste Bank Hungary besorolásaira vonatkoznak. A Moody's az FHB esetében a forintban, illetve devizában vezetett hosszú lekötésű betétek osztályzatát B2-ről egy fokozattal B3-ra, az önálló pénzügyierő-osztályzatot E pluszról E-re rontotta. A betétosztályzatok kilátása továbbra is negatív, a pénzügyerő-osztályzaté stabil. A hitelminősítő a Not Prime rövid távú betétosztályzatot megerősítette.

A magyar Erste-érdekeltség esetében a forint- és devizabetéti osztályzatokat módosította a cég B2-ről B3-ra, szintén fenntartott negatív kilátással, a Not Prime betétosztályzatokat és az E pénzügyierő-besorolást megerősítette, ez utóbbit ugyancsak stabil kilátással.

Az intézkedéseket a Moody's azzal indokolta, hogy véleménye szerint növelik a veszteségek kockázatát a devizahitelek ügyében nemrégiben elfogadott, illetve tervezett jogszabályok. Az indokok között szerepel mindkét bank esetében a pénzügyi alapmutatókra nehezedő nyomás is.

A Moody's szerint e két bank a cég által besorolással ellátott sok más magyarországi pénzintézetnél nagyobb mértékben ki van téve a legutóbbi törvények hatásainak, tekintettel szűkösebb jövedelmezőségükre, valamint arra, hogy az új jogszabályok erőteljesebben hatnak tőkehelyzetükre, így ezeknek a bankoknak korlátozottabb a mozgásterük a költségek elviselésére.

A Moody's becslései szerint az Erste Bank Hungary alapszintű - Tier 1 - tőkemegfelelési rátája a potenciális veszteségek miatt 6 százalék alá csökkenhet a 2013 végén mért 12,5 százalékról, és ez tőkepótlást tehet szükségessé. A hitelminősítő az FHB esetében 13,8 százalékról 10 százalék alá csökkenő Tier 1-rátát is elképzelhetőnek tart.

Moody's a két bank osztályzatrontásaihoz fűzött elemzéseiben hangot adott annak a véleményének is, hogy valószínűleg folytatódik a bankrendszerrel szembeni kiszámíthatatlan politika. A devizaalapú hitelekkel kapcsolatos intézkedések potenciális veszteségeire más nagy hitelminősítők is felhívták a figyelmet.

A Fitch Ratings a devizaalapú hitelekről intézkedő új törvény elfogadása után összeállított elemzésében azt jósolta, hogy a jogszabályból eredő, potenciálisan magas járulékos költségek érdemi tőkeinjekciót tesznek szükségessé a magyarországi bankok külföldi anyabankjai részéről a szabályozói követelményekben szereplő tőkemegfelelési mutatók és a hitelkihelyezési kapacitás helyreállítása végett.

A Fitch szerint valószínű az is, hogy a legnagyobb magyarországi bankok zöme vagy ezek tulajdonos bankjai profitfigyelmeztetéseket adnak ki.

A Fitch Ratings közölte: felülvizsgálja a magyarországi bankokra érvényben tartott minősítéseit, amint felmérte az új törvény hatásait az egyes bankok hitelprofiljára és a külföldi tulajdonosok készségét a veszteségek további tőkeinjekciókkal történő ellentételezésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.