Magához tér majd a tetszhalálból autóiparunk

A pénzügyi és gazdasági válság visszavetette ugyan a kelet-európai autóipart, de elemzők szerint az ágazat hamarosan talpra állhat. A korábbi gyors növekedés azonban a múlté. Magyarországon Lengyelországhoz és Szlovákiához hasonlóan az idén visszaesik az autógyártás.

A bécsi Fraunhofer intézet szakértőinek elemzése szerint a válság a közép-kelet-európai országok autógyártóit lényegesen kisebb mértékben érintette, mint nyugati társaikat. Ennek magyarázata, hogy Kelet-Európában főként kisautókat gyártanak, amelyek iránt egyre nagyobb a kereslet Nyugat-Európában. Mindamellett a térségben alig tervezik új kapacitások létesítését, inkább a meglévőket akarják jobban kihasználni.

Mindent egybevetve a térségben 2012-re évente 7 millióval fog növekedni a gyártott autók száma a tavalyi, 5,4 milliós emelkedést követően. A növekedés motorja Oroszország lesz, ahol a tavalyi 1,576 milliót követően 2012-ben már 2,28 millió autót fognak összeszerelni az elemzés szerint. Növekedés várható az idén Csehországban - 952 ezerről 1,077 millióra - és Romániában. Csökkenést jósolnak viszont az elemzők Lengyelországban - 963 ezerről 905 ezerre -, Szlovákiában - 608 800-ról 594 ezerre - és Magyarországon: közel 293 ezerről 264 ezerre.

Az elemzők vizsgálták a térségben működő száz legnagyobb autóipari beszállító helyzetét is. Megállapították: a cégek Nyugat-Európa és Oroszország földrajzi közelségéből tudnak profitálni, de nagyok a különbségek. Miközben erőteljes növekedés tapasztalható az orosz, a magyar és a román beszállítóknál, az ukránok és a bolgárok a távolság miatt nem tudják igazán kihasználni a fellendülést.

Az összeállítás szerint a száz vezető beszállító 400 üzemmel rendelkezik a közép- és kelet-európai országokban, az alkatrészek 65 százaléka még mindig a régi uniós országokból származik, az új tagországokból 32 százaléka. Ez utóbbi arány azonban a jövőben növekedni fog a helyi gyártók javára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.