Madoff tizenhat év alatt nyolcszor úszta meg a vizsgálatot

Az amerikai törvényhozásban rövidesen arról tartanak meghallgatást, hogy a tőzsdefelügyelet miért nem tudta tizenhat éven keresztül rábizonyítani Madoff-ra a csalást?


A New York-i  tőzsdefelügyelet az utóbbi 16 évben legalább nyolc alkalommal  ellenőrizte a szélhámos Bernard Madoff üzletember vállalkozását, de  egyszer sem tudta leleplezni a csalást - ez szerepel abban a  jelentésben, amelyet hétfőn tárnak az amerikai kongresszus elé, és  amelyből a The Wall Street Journal ismertetett részleteket.

Az amerikai törvényhozásban most arról tartanak meghallgatást, hogy  miképpen tudta a jelenleg házi őrizetben levő Madoff ilyen hosszú  időn keresztül leplezni csalását.

Madoff saját bevallása szerint 50 milliárd dollár kárt okozó, piramisjátékszerű csalást folytatott éveken keresztül. Mint  kiderült, az úgynevezett Ponzi-módszert alkalmazva fantom  bevételeket produkált látszólagos tőzsdei ügyletekből, miközben a  befektetők magas hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki. A legújabb feltételezések  szerint Madoff már az 1970-es években kezdte a Ponzi-trükk alkalmazását.

A módszert Charles (Carlo)  Ponzi (1882-1949), olasz bevándorlóról kapta nevét, aki  1920-ban a legnagyobb addigi csalást követte el az Egyesült  Államokban ezen a módon, majd hosszas börtönbüntetést kapott. A  Ponzi-trükk alapjában csak abban különbözik a piramis- avagy  pilótajátéktól, hogy a Ponzi-sémában az "alapkezelő" szervezi az  ügyfeleket és tologatja közöttük a pénzt, a piramisjátékban pedig a  beszállók maguk keresik az újabb áldozatokat.

A jelenlegi vizsgálat a tőzsdefelügyelet működésének hatékonyságára  irányul. A vizsgálat kimenetele közvetlenül érinti Mary Schapirót  is, akit Barack Obama megválasztott elnök a SEC következő elnökének  szándékozik jelölni, Schapiro ugyanis többször is részt vett Madoff  cégének ellenőrzésében.

A tőzsdefelügyelet (SEC) több alkalommal is megalapozott  gyanúval vizsgálódott Madoff tevékenysége körül; az ellenőrök egy  meg nem nevezett New York-i fedezeti alaptól például több e-mail  üzenetet is kaptak arról, hogy Madoff "nagyon szokatlan"  üzletpolitikát folytat.

A SEC állítólag kétszer is meghallgatta az utóbbi években a  szinte kikezdhetetlen tekintélyű üzletembert, de az ellenőrök nem  jutottak közelebb a csalás felderítéséhez.

A SEC 1992-ben például eljárást indított két floridai könyvelő  ellen, akik 13,5 százalékos, illetve 20 százalékos hozamú, be nem  jegyzett kötvényekkel kereskedtek. Kiderült, hogy a pénzeket - 440  millió dollárról volt szó - Madoff kezelte. Az üzletember azonban  kimászott a slamasztikából, azt mondta, nem tudta, hogy illegális  eredetű pénzek kerültek hozzá. A SEC azzal zárta le az ügyet, hogy  nem történt visszaélés, de már akkor kiderült, hogy Madoff mások  pénzét kezeli.

Madoff cége ellen 1999-ben és 2000-ben is vizsgálat folyt, akkor  az volt a kifogás, hogy a kereskedés szabályait megsértve tette  közzé megbízásait. Madoff módosított üzletpolitikáján.
Ennek ellenére némelyekben kételyek maradtak Madoff üzleti  tevékenységének tisztaságával, a gyanúsan magas hozamokkal  kapcsolatban. Egy rivális cég szakértője már 2005-ben 21 oldalas  jelentést írt a SEC-nek arról, hogy Madoff cége "a világ legnagyobb  Ponzi-csalását" hajtja végre.

A tőzsdefelügyelet az ismételt  ellenőrzések ellenére nem talált bizonyítékot a csalásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.