Valami nagyon nincs rendben a Madoff familiában

Amíg Bernard Madoff piramisjátékán mintegy 50 milliárd dollárt buktak a befektetők, kárigényük kielégítésére jelen állás szerint mindössze 830 millió dollár maradt a kasszában. Most Madoff személyes szabadsága - háziőrizete - is veszélybe került, miután azzal gyanúsítják, hogy a teljes vagyonzár ellenére milliós értékben próbálta kimenekíteni értéktárgyait, ám hála fiainak, ismét rajtaveszett.

Valami nagyon nincs rendben a Madoff familiában. Nem elég, hogy az 50 milliárd dolláros kárt okozó piramisjáték főszervezőjét saját, egy emelettel feljebb dolgozó fiai jelentették fel a tőzsdehatóságnál december közepén, most ismét „bemártották" apjukat, aki elmondásuk szerint „pár nagyon értékes ékszert, órákat és csecsebecsét" menekített ki a vagyonzár alól.

Csakhogy ezzel megszegte a vagyonbefagyasztási tilalmat, amelynek értelmében semmilyen vagyontárgyat nem értékesíthet és illetve rejthet el a hatóságok elől. Ezt annak érdekében rendelte el a bíróság, hogy legalább valamennyi pénzt sikerüljön visszajuttatni az évszázad bűnügyében megkárosítottaknak.

A két fiú múlt heti ügyészségi meghallgatásán ismerte el, hogy legalább öt csomagot készített apjuk, és azokat nekik illetve bátyjának, Peternek küldte el. Ira Sorkin, Bernard Madoff védője szerint semmilyen vagyonkimentési szándék nem volt abban, hogy a családfő kis csomagokat küldött - főleg karácsony táján - családtagjainak.

A 25 dolláros mandzsettagomb és a tollak a családi örökség részei voltak, értékük eszmei - állította az ügyvéd, aki december 30.-án, amint tudomást szerzett megbízójától és feleségétől a csomagokról, azonnal átlátta, hogy mekkora támadási felületet jelenenek ezek, s intézkedett a visszaszerzésükről. Csakhogy azok már nem jutottak vissza Bernard Madoff manhattani lakásába, helyette - a fiúk jóvoltából - az állami hatóságokhoz kötöttek ki.

Ruth Madoff, a feleség is még december 26.-a előtt küldte el csomagjait, tehát még azelőtt, hogy a vagyonzár elrendeléséről megszületett a döntés. A vagyonmentés ellen szól Sorkin szerint, hogy egy 200 dolláros meleg kesztyű is a küldeményben volt, ezt Madoff az egyik unokájától kapta. Marc Litt helyettes ügyész szerint viszont az egyik ékszer egymillió dollárt ér, és ez döntő szempont az eset megítélésében.

Az ügyészségen elismerték, hogy a Madoff fiúk „közreműködtek" a leleplezésében, de egy meg nem nevezett New York-i házaspár is kapott a gyanús küldeményekből és azt jelezte is a hatóságok felé. Bár apjuk cégénél dolgoztak, Mark és Andrew Madoff nem szerepel a piramisjáték-szervezéssel gyanúsítottak listáján - jegyzi meg tudósításában a Bloomberg hírügynökség.

Szerdán dől el, hogy a bíróság vagyonmentésnek vagy egyszerű ajándékozásnak minősíti az esetet. Amennyiben az előbbi álláspontra jut, akkor Madoffnak a 10 millió dolláros óvadékkal biztosított manhattani háziőrizetéből valódi rácsokkal védett „közintézménybe" kell egy időre költöznie. Marc Litt ezt kezdeményezi, hivatkozva arra, miszerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy Bernard Madoff egyszerűen megszökik az igazságszolgáltatás elől.

Miközben Bernard Madoff azért küzd, hogy otthoni aranykalitkájában tölthesse napjait, újabb és újabb áldozatai jelentkeznek kárigényükkel Irving Picardnál, a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC befektetési társasághoz kirendelt felügyeleti biztosnál. A New York-i Bard College volt az utolsó a sorban, a művészeti főiskola 3 millió dollárját sirathatja. Ennél húsbavágóbb a Harley International fedezeti alap kezelőjének, az Euro-Dutch Managementnek a követelése, amely a kiemelkedő profit igézetében teljes, 2,76 milliárd dolláros vagyonának kezelését Madoffra bízta.

Ezzel szemben a Picard 830 millió dollár talált a kasszában, ez a cég gyorsan értékesíthető vagyona. A kirendelt biztos nyolcezer olyan ügyfélnek küldte ki a napokban a kárigény-bejelentő űrlapot, akik az utóbbi 12 hónapban nyitott számlával rendelkeztek a befektetési társaságnál. Az ügy ismerői szerint a piramisjátékot szervező Madoff tanácsadási vállalkozásnál mintegy 4 ezer ügyfél fordult meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.