Ma is összeomlott a kínai tőzsde

Magyar idő szerint ma hajnalban ismét, e héten immár másodszor kellett felfüggeszteni a kínai tőzsdéket a rekord rövid idő, mindössze fél óra alatt produkált több mint hétszázalékos esés miatt. A magyar tőzsdére egyelőre nem ragadt át a kór.

Magyar idő szerint ma hajnalban ismét fel kellett függeszteni a sanghaji és a sencseni tőzsde kereskedését: mindössze fél óra alatt előbbi 7,3, utóbbi 8,3 százalékot zuhant, amivel átlépték a 7 százalékos felfüggesztési határt. Ez volt a kínai tőzsde negyedszázados történetének legrövidebb kereskedési napja.

Szakértők egyelőre csak puhatolóznak. A Bloomberg által megszólaltatott elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kínai jegybank a várakozásoknál alacsonyabb értéken, 6,5646 jüanon állapította meg a dollár árfolyamát. A jüan legutóbb 2011 márciusában volt ilyen gyenge a dollárral szemben. Egy nap alatt fél százalékkal gyengítették az árfolyamot, ami a legnagyobb napi esés a pénzpiacokat szintén felbolydító 2 százalékos augusztusi csökkentés óta.

Úgyszintén ide sorolják az erősödő geopolitikai kockázatokat - például az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról szóló híreket -, a kínai gazdaság kemény földet érésével kapcsolatos félelmeket, valamint a nyersolajár újabb évtizedes mélypontját.

A Shanghai Composite idén már 12 százalékot esett. Legutóbb hétfőn kellett foganatosítani a felfüggesztési intézkedést: akkor Sanghaj 6,85, Sencsen 8,2 százalékkal zuhant be. Az akkori esést a decemberi feldolgozóipari mutató gyengülésére vezették vissza. Ezután a kínai állam részvényvásárlásba kezdett.

A borúlátás átragadt az amerikai piacokra is, ahol 1-2 százalékos esést mértek. A magyar tőzsde viszont emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde kereskedését azonban csütörtökön már a negatív nemzetközi hangulat befolyásolhatja az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: nagyon rossz a nemzetközi hangulat, az ázsiai tőzsdék előbb-utóbb hatással lesznek a budapesti börzére is. Eddig a magyar piac jól tartotta magát, ám kérdésnek nevezte, hogy ez meddig marad ez így. A nap folyamán amerikai munkanélküliségi adatot is nyilvánosságra hoznak.  Az Equilor Befektetési Zrt. szintén gyengébb nyitást vár a magyar tőzsdén: az ázsiai indexek ugyanis hevesen reagáltak a sanghaji és sencseni felfüggesztések hírére. A magyar piac kiemelkedő teljesítményére ők is felhívták a figyelmet. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.