M0: újabb korlátozás az M7-esnél

Ideiglenes nyomvonal kijelölésével teszik próbára az M0-ás déli szektorának bővítésén dolgozó építő cégek vasárnaptól az autósok idegeit, vezetési és tájékozódási képességét. A próba minden arra járónak kötelező.

Június 19-étől, vasárnaptól ideiglenes nyomvonalon tudnak felhajtani az M7-esre az M5-ös felől érkező autósok. Az inézkedést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a fővárost elkerülő csonka körgyűrű bővítési munkáival indokolta.

Az ideiglenes nyomvonalon a biztonságos közlekedés érdekében legfeljebb óránként 40 kilométeres sebességgel lehet haladni. A biztonság miatt aggódók megnyugtatására talán még traffipax is lesz.

A NIF mindenesetre arra kéri az autósokat, tartsák be az előírt sebességet és figyeljék a táblákat. A közelekedők bizonyára így tanulnak bele a leggyorsabban a közlekedés új rendjébe. Amire nagy szükségük is lesz, mert a korlátozás várhatóan a nyár végéig tart.

Idegeskedni nem érdemes: a munkák egyszer úgyis véget érnek. A NIF elszámolása szerint tavaly több, mint három kilométeres szakaszon végzett a betonburkolat kiépítésével az M1-es és az M6-os közötti szakaszon a kivitelező, a Colas Hungária Zrt.

Az elmúlt hónapokban intenzíven folytatódott az M0 útgyűrű szélesítése a térségben, és ha minden a tervek szerint alakul, késő őszre végeznek a burkolat kialakításával a teljes, több, mint hat kilométeres szakaszon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.