Nincs olyan adat, amely bizonyítaná, hogy a társaság a bányajáradékok fizetését illetően a versenytársaihoz képest kedvezőbb elbánásban részesült volna - állapította meg indoklásában a luxembourgi székhelyű uniós ítélkező fórum, elvetve a brüsszeli bizottságnak, az EU javaslattevő-végrehajtó intézményének ezzel kapcsolatos álláspontját.

A magyar bányászati törvény értelmében a kitermelési engedéllyel rendelkező bányavállalkozók a szénhidrogének, a kőolaj és a földgáz kitermelése után bányajáradékot kötelesek fizetni az államnak.

A bányajáradék mértékét 2008-ig főszabály szerint a kitermelt ásványi nyersanyag értékének 12 százalékában határozták meg.

A Mol 2005 szeptemberében 12 olyan szénhidrogénmezőre kérte bányászati jogainak meghosszabbítását, amelyek tekintetében kitermelési engedélyt adtak ki, de amelyeken még nem kezdték meg a kitermelést. Ugyanazon év decemberében a Mol és a magyar állam megállapodást írt alá, amelyben öt évvel meghosszabbították e 12 mező tekintetében a kitermelés megkezdésének határidejét.

A meghosszabbítási járadékot - amely járadék összegének a bányászati törvény értelmében magasabbnak kellett lennie az alapjáradék összegénél - az említett ötéves időszak minden évére nézve 12,24 és 12,6 százalék között határozták meg. A felek továbbá 15 évre megállapodtak abban, hogy e járadékot kell alkalmazni a Mol minden, már termelésbe állított mezőjére, vagyis 44 szénhidrogénmezőre és 93 földgázmezőre. A megállapodás tehát e mezők tekintetében megnövelt bányajáradékot eredményezett.

A bányászati törvényt azonban 2007-ben módosították, és a bányajáradék mértékét 2008. január 8-i hatállyal főszabály szerint 30 százalékra emelték. Ez az emelés nem érintette a Mol mezőit, amelyekre továbbra is a 2005. évi megállapodásban meghatározott mértékek vonatkoztak.

Az Európai Bizottság 2010 júniusában azt állapította meg, hogy a Mol vonatkozásában érvényesített bányajáradék-megállapodás és a Mol versenytársaira irányadó bányajáradék-emelés együttesen a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül. A brüsszeli bizottság felszólította Magyarországot, hogy téríttesse vissza a Mollal ezt a támogatást, amelynek összege 2008-ban 28 milliárd 445 millió forint (közel 96,6 millió euró), 2009-ben pedig egymilliárd 942 millió forint (közel 6,6 millió euró) volt.

A Mol az Európai Bizottság határozatát megsemmisítés iránti keresettel támadta meg a luxembourgi uniós törvényszék előtt. A törvényszék az Európai Unió igazságszolgáltatási rendszerének második fő pillére a bíróság mellett.

Ítéletében a törvényszék egyfelől megállapította, hogy mivel a bányászati törvény által a meghosszabbítási megállapodás megkötésének alapjául meghatározott kritériumok objektívek, és minden, e kritériumoknak megfelelő potenciálisan érdekelt gazdasági szereplőre alkalmazandók, a 2005. évi megállapodás megkötése nem részesítette előnyben a Molt a versenytársaihoz képest.

Hasonlóképpen - folytatódott az indoklás - az, hogy a magyar hatóságok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a meghosszabbítási járadék mértékének meghatározását illetően, nem jelenti azt, hogy ebből bizonyos vállalkozásoknak versenyelőnye származhatna. E mérlegelési mozgásteret ugyanis olyan különböző tényezők igazolhatják, mint a meghosszabbítással érintett mezők száma, valamint e mezőknek a már termelésbe állított mezőkhöz képest fennálló becsült jelentősége.

A mérlegelési mozgástér a törvényszék szerint lehetővé teszi a közigazgatásnak, hogy megóvja a gazdasági szereplők közötti egyenlő bánásmódot, és "nem logikátlan, hogy a meghosszabbítási járadék (...) mértéke magasabb legyen, amennyiben a meghosszabbítással érintett mezők száma a már termelésbe állított mezők számához képest jelentős".

A törvényszék azt is megállapította, hogy a járadékok emelésére a kőolaj világpiaci árának emelkedésével összefüggésben, vagyis a 2005. évi megállapodás megkötésétől függetlenül került sor.

E körülmények között a törvényszék megítélése szerint nem állapítható meg, hogy a 2005. évi megállapodás gazdasági előnyöket biztosított volna a Molnak a versenytársai hátrányára. Következésképpen a luxembourgi ítélkező fórum megsemmisítette az Európai Bizottság határozatát.