Londoni elemzők üdvözlik Gyurcsány lemondását

Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására.

Mivel "több mint egyértelmű" volt, hogy a Gyurcsány-kormány nem tudja kezelni a függőben lévő költségvetés-szerkezeti kérdéseket, a kormányfő félreállási szándékának bejelentése "egyáltalán nem negatív fejlemény" - vélekedik a feltörekvő európai fejleményekről rendszeres helyzetértékeléseket közlő londoni gazdaságelemző és előrejelző ház, a 4cast.

A cég prognózisa szerint "kezdetben várható valamelyes piaci zajongás", utána azonban a piacokra valószínűleg a kivárás lesz jellemző.

A londoni ház elemzői szerint bármely pozitív irányú lépés jelentősen csökkentheti a komoly - például 350-ig, vagy tovább elszaladó - forintgyengülés esélyeit. Egy hiteles személyiség a miniszterelnöki poszton és egy hiteles reformprogram önmagában még nem fogja azonnal 280-ig levinni az euró forintárfolyamát, de megteremtheti az alapját a későbbi kilábalásnak.


A cég szerint az első szükséges lépés a költségvetési kiadások azonnali csökkentése, hogy mérsékelni lehessen a közszféra finanszírozási igényeit. Technikai értelemben ez ugyan nem "száz százalékos szükségszerűség", mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetésével összeállított pénzügyi csomag egy-két évig kellő védelmet nyújt nagyarányú költségvetési lefaragások nélkül is. Mindazonáltal "bölcs dolog lenne" legalább valamelyes kiadáscsökkentés, hogy minimálisra lehessen szorítani az IMF-csomag felhasználását - vélik. Így a GDP-arányos devizaadósság sem növekedne nagyon, és elejét lehetne venni a magyar szuverén adósosztályzat további leminősítésének - áll a 4cast hétfői elemzésében.


A magyar adósbesorolásra jelenleg mindhárom nagy hitelminősítő - Fitch Ratings, Standard & Poor's, Moody's Investors Service - osztályzatrontás lehetőségére utaló negatív kilátást tart érvényben. A 4cast szerint egy 300-500 milliárd forintos (GDP-arányosan 1-2 százalékos) azonnali költségvetési megtakarítást "nem lenne nagy ügy összehozni", és ez is jelentősen növelné az új kormány programjának hitelességét.


A fő kérdés azonban nem a rövid távú megtakarítási csomag, hanem a hiteles reformprogram, amelynek révén a krónikus hiányokkal küszködő költségvetés többletbe fordulhatna. Ideális lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank részt venne e program kidolgozásában, vagy legalábbis erőteljes támogatást nyújtana hozzá, ahogy az a Bokros-Surányi-féle 1995-ös stabilizáló csomag esetében is történt - vélik.


A cég szerint mindezek megvalósításához - tekintettel a 2010-es választások közeledtére - rendkívül kevés az idő. "Hősies erőfeszítés és összehangolás" kell ahhoz, hogy időben össze lehessen állítani egy programot és azt a parlamenttel is el lehessen fogadtatni. Ez nem lehetetlen, de szerintük olyan személyt kell hozzá kiválasztani, akinek megvan a parlamenti támogatáshoz szükséges intellektuális képessége és tekintélye. Általánosságban igaz, hogy először program kell, és utána meg kell állapodni abban a személyben, aki a programot végigviszi; most azonban Magyarország esetében ennek a fordítottja érvényes, vagyis "a személy lesz maga a program" - fogalmaznak.


A cég nem bocsátkozik találgatásokba a következő miniszterelnök kilétéről, de megállapítja, hogy "példátlan helyzet állt elő, amely példátlan és váratlan megoldást is eredményezhet".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.