Londoni elemzők: messze még a cél

Kielemezték a magyar gazdaság helyzetét Londonban. És azt is elárulták, mire jutottak. Beszélnek újabb kamatcsökkentésről, deflációról.

A magyarországi infláció várhatóan legkorábban két év múlva éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos középtávú célját, miközben a gazdasági növekedés lendülete is apad, és ebben a környezetben az ezzel ellentétes jegybanki kommunikáció ellenére is megnőtt a további MNB-kamatcsökkentések esélye - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a felzárkózó térségről összeállított havi prognózisukban közölték: a gyengébb forint inflációs átszűrődése, valamint a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés dezinflációs hatásának gyengülése miatt 2015 végére már 2,5 százalékos 12 havi inflációt valószínűsítenek Magyarországon.

A ház londoni elemzői azonban 2014 egészére enyhe deflációt várnak: előrejelzésük szerint a magyar fogyasztói árindex átlagosan 0,1 százalékkal csökken az idén. A cég 2015-re is csak 1,5 százalékos átlagos magyar inflációval számol, és várakozása szerint az éves inflációs ütem 2016 közepéig 3 százalék alatt marad.

Mindehhez járul a magyar gazdaság lendületvesztése, tekintettel arra, hogy a választások előtti erőteljes költségvetési beruházás-ösztönzés hatásai gyengülnek, és a járműiparból is "fogy a gőz". Jövőre várhatóan a devizahiteleseknek járó visszatérítés, valamint az MNB kiterjesztett növekedési hitelprogramja lesz a magyar gazdaság fő hajtóereje, de ezek sem lesznek elégségesek ahhoz, hogy 3 százalék felett maradjon az éves GDP-növekedési ütem - vélekedtek a JP Morgan londoni elemzői.

A ház ennek alapján 2015-ben 2,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban az idei évre valószínűsített 3,3 százalékos bővülés után. Ez rontott előrejelzés: a cég eddig 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt jövőre.

Jóllehet az MNB a 4,90 százalékpontos kumulatív kamatcsökkentési hullám után a nyáron olyan jelzést adott, hogy legalább 2015 végéig a jelenlegi laza monetáris kondíciókat kívánja tartani, azonban a magyar gazdaság növekedési ütemének lassulása, az MNB célszintje alatti infláció és az eurójegybank (EKB) várható további monetáris enyhítési lépései miatt megnőtt a valószínűsége annak, hogy a magyar jegybank 2015 elején újabb kamatcsökkentéseket hajt végre - vélekedtek szerdai elemzésükben a JP Morgan közgazdászai.

Ugyanezt más nagy londoni házak is jósolják. A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató - elemzői Londonban ismertetett minapi devizapiaci körképükben úgy vélekedtek: az éves összevetésű magyar fogyasztói árindex szeptemberben mért 0,5 százalékos visszaesése "erőteljes jelzés volt" arra, hogy módosulhat az MNB monetáris politikája. A Commerzbank felülvizsgált előrejelzése ennek alapján azt valószínűsíti, hogy az MNB alapkamata a jelenlegi 2,10 százalékról 1,70 százalékra csökken 2015 első negyedéig.

A City egyik legnagyobb befektetési bankja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői is közölték legutóbbi értékelésükben, hogy a ház "más véleményen van", mint az MNB monetáris tanácsa, amelynek alapállása hosszú távú kamattartásra utal. A Barclays elemzői azt valószínűsítették, hogy a magyarországi inflációs környezet és a romló euróövezeti kilátások végül ráveszik az MNB-t a kamatcsökkentési ciklus újraindítására, akár már 2015 első negyedében.

Ha a magyar jegybank a következő inflációs jelentésekben a gyenge adatok miatt lefelé korrigálja 2015-re és 2016-ra szóló prognózisait, az megteremtené a lehetőséget a további kamatcsökkentésekhez - vélekedtek a Barclays közgazdászai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.