Lódított Budai az importtej-megállapodásról?

A kereskedők cáfolják Budai Gyula állítását, miszerint az államtitkárral megállapodtak volna arról, hogy eltávolítják a polcaikról az import UHT tejet, illetve trappista sajtot.

Az Országos Kereskedelmi Szövetségnek nincs tudomása arról, hogy az áruházláncok kötelezettséget vállaltak volna az import UHT tej és trappista sajt levételére az üzletek polcairól – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Az OKSZ arra reagált, hogy korábban Budai Gyula államtitkár az MTI-vel azt közölte, hogy a legutóbbi egyeztetést követően a nagy áruházláncok képviselői ígéretet tettek neki arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról.

Erről az államtitkár számolt be a magyarországi tejtermelők és tejfeldolgozók képviselőivel történt találkozón.

A kereskedők szerint ebből csak annyi igaz, hogy a minisztérium és az áruházláncok képviselői között valóban megindult egy egyeztetés, amelynek második találkozójára e héten kerül sor.

Az OKSZ szerint az áruházláncok természetesen készek a további egyeztetésekre annak érdekében, hogy valamennyi érintett fél számára kedvező megoldások szülessenek a magyar termékek piacra jutásának bővítése érdekében, ahogy az áruházláncok a rendelkezésükre álló eszközökkel támogatják a magyar tejtermelő és -feldolgozó ipart, ugyanakkor a lakosság vásárlóerejének csökkenése szükségessé teszi az alacsonyabb árfekvésű tejtermékek forgalmazását is, és  a vásárlók nem foszthatók meg a választás lehetőségétől – zárul az OKSZ közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.