Az LMP visszahozná az adójóváírást

Bemutatta az LMP azt az adórendszert, amely szerinte szakít a kiszámíthatatlansággal, igazságosabb, szembemegy a korrupcióval, és hosszú távon is segíti a gazdaság növekedését. Az Adórendszerváltást! című koncepció a kormányzati intézkedésekkel szemben háttérszámításokra épül – vallják.

Az elmúlt két évben hosszú távon is komoly problémát jelentő gondok szakadtak az ország nyakába – fogalmazott Scheiring Gábor, a frakció gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője. Elmaradt a gazdaság és a munkahelyteremtés felfutása, a jövedelemelosztás torzulása hátrányos. Az LMP adókoncepciója ezekre próbál választ adni.

Vágó Gábor LMP-képviselő közlése szerint a kormányzat kommunikációja és tettei között nincs összhang. A Fidesz kiszámíthatóságot ígért, helyette kiszámíthatatlanná tette az életet – közölte. Ha Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megszólal, akkor általában egy újabb adóötletről számol be.

Megjegyezte, a tárcavezető zseniálisan használja a jobb agyféltekéjét, ha újabb pénzbehajtások kigondolásáról van szó. Mint mondta, 2010 óta 30 új közterhet vezetett be. A társadalom leggazdagabb rétegeit kivéve mindenki több adót fizet, mint korábban.

Példaként hozta fel, hogy amíg a havi 100 ezer forint alatt keresők havonta több mint 10 ezer forintot veszítettek el, a kétmilliót keresők 330 ezer forinttal többet visznek haza. Az alacsony és a magas jövedelműek adóterheltsége gyakorlatilag összezárt, ami korántsem nevezhető arányos teherviselésnek.

Az LMP javaslata szerint vissza kellene állítani az adójóváírást és a 3 kulcsos (a félszuperbruttóra számított 16, 36 és 40 százalékos) személyi jövedelemadót. A sávhatárokat 3,5, illetve 7 millió forintnál húznák meg. Ezzel párhuzamosan kiterjesztenék és automatikussá tennék a vagyonosodási vizsgálatokat, amiből szerintük 30 milliárd forint pluszbevétel származhat.

A családi adókedvezményt még az átlagfizetésűek is csak alig tudják igénybe venni, maximális mértékét pedig 530 ezer forint jövedelem felett lehet kihasználni – mondta Vágó Gábor. A kiadványban szereplő példa szerint egy háromgyerekes, minimálbérből élő család havi 17 ezer, egy átlagbérből élő ennek dupláját, egy jól kereső viszont 84 ezer forintot kap ilyen címen.

Az LMP szerint meg kellene tartani a gyerekkedvezményt, de a mértékét egységesen, gyerekenként 6 ezer forintra lenne célszerű csökkenteni. Az így megtakarított 50 milliárd forintot az évek óta még az inflációt sem követő családi pótlék emelésére fordítanák.

A háromkulcsos progresszív szja és a zöldadók bevezetéséből származó többletbevételt az LMP teljes egészében a munkát terhelő járulékok csökkentésére fordítaná. (A munkára rakódó terhek csökkentéséről beszélt tegnap Orbán Viktor miniszterelnök is.) Ez lehetővé tenné, hogy a nyugdíjjárulékot a 2010-es szintre csökkentsék, és egy százalékkal kevesebb legyen a munkavállalók egészségbiztosítási járuléka is.

A leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségben három évre elengednék a legfeljebb szakmunkás képzettséggel rendelkezők után fizetendő közterhek felét, illetve a legfeljebb 8 általánost végzetteknél a 100 százalékát. Emellett országos kedvezmény is lenne az említett kategóriákban.

A 19 százalékos társasági adó feltételei a nagyvállalatokat hozták kedvező helyzetbe – mondta Vágó Gábor. Az LMP szerint a kedvezményes kulcs jelenlegi 500 millió forintos határát 50 millió forintra kellene csökkenteni, amiből legalább 50-60 milliárd forint bevétele származna a költségvetésnek. A kisvállalkozásokat segítenék azzal is, hogy visszacsökkentenék az eva jelenleg 37 százalékos kulcsát 35 százalékra. Már csak azért is, hogy ne alakuljanak ki ismét tucatszámra a számlagyárak.

Matolcsy György újabb és újabb adói az LMP szerint minden háztartást komolyan sújtanak. Éppen ezért azt javasolják, hogy a biztosítási adót felejtse el a kormány, mert ez az amúgy is alacsony biztosítottságú országot még inkább visszatartja attól, hogy fizessen az ilyen szolgáltatásokért.

A közműcégek magasabb társasági adója egyértelműen beépül az emberek rezsiköltségébe, és legalább évi 10 ezer forint plusz költséget eredményezhet. Vágó Gábor szerint rezsiadó helyett Matolcsy Györgynek inkább be kellene tartania az ígéretét, amikor is 500 milliárd forintot ígért energiatakarékosságra.

Eddig a célra 8 milliárdot költött. A sárgacsekk-adó helyett az LMP a spekulációs (Tobin)-adót látná szívesen. A telefonadó helyett pedig az állami mobilszolgáltató-terv ejtését javasolják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.