Levélben hív lobbizni Demján

Demján Sándor levélben kéri a takarékok vezetőit, hogy lobbizzanak országgyűlési képviselőknél a szövetkezeti rendszert újraszabályozó törvény átalakításáért.

Levelet írt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséghez (OTSZ) tartozó szövetkezeti hitelintézetek vezetőinek Demján Sándor, a szövetség elnöke. A Népszabadság birtokába került dokumentumban Demján ismerteti a takarékok vezetőivel a szektor átalakítását célzó törvénnyel kapcsolatos fejleményeket: Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte azt a parlamentnek, az Országgyűlés pedig várhatóan pénteken újratárgyalja, és ismét megszavazza a jogszabályt.

Másrészt Demján Sándor arra kéri a takarékok vezetőket, hogy a rendelkezésre álló pár napban keressék meg a területileg illetékes országgyűlési képviselőiket. Ismertessék a jogszabállyal kapcsolatos kifogásaikat, és kérjék meg őket, hogy azokra tekintettel döntsenek majd pénteken a törvény újratárgyalása során.

A levél szerint a takarékok alapvetően négy dolgot kérnek: ne vegyék el tőlük a Takarékbankban lévő részesedésüket, ne korlátozzák a részvényekhez kapcsolódó jogokat, az új integrációs szervezet vezetőit a tagok, vagyis a szövetkezetek választhassák meg, és ne az állam jelölje ki a tisztségviselőket. Azt is szeretnék, hogy az állam ne vegye el a jogorvoslat lehetőségét az integráció központi szerveinek, illetve az arra alapuló felügyeleti döntésekkel kapcsolatban.

Demján Sándor azt javasolja a takarékok vezetőinek, hívják fel az országgyűlési képviselők figyelmét annak a kockázatára: amennyiben a törvényt változatlan formában megszavazza a parlament, nem lehet garantálni, hogy a szövetkezeti hitelintézetek százezer tulajdonosa hogyan gyakorolja szavazati jogát a takarékszövetkezetek közgyűlésein. Az ebből eredő következményekért és hátrányokért a takarékszövetkezeti szektort semmilyen felelősség nem terheli.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára lapunk kérdésére megerősítette, hogy Demján Sándor (aki az OTSZ mellett a VOSZ elnöke is) levelet küldött a takarékszövetkezetek vezetőinek, az abban leírtakat azonban nem kívánta kommentálni.

Demján Sándor a múlt héten levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek is, ebben a törvény tartalma és elfogadásának módja ellen tiltakozott. Az OTSZ elnöke számos ponton bírálta az előkészítés módját, így azt is, hogy a takarékszövetkezetek lényegében semmilyen tájékoztatást nem kaptak a készülő változtatásról. Ezen fölül Demján Sándor elfogadhatatlannak tartja, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.