Létszámbővülés várható a kkv-szektorban

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) negyede tervezi, hogy növeli alkalmazottainak létszámát a következő egy évben, harmaduk pedig a dolgozói bérek emelkedésével számol - derült ki a 700 kkv-vezető megkérdezésével végzett K and H Bank kkv felmérésből.

A bank hétfői közleménye szerint a válaszolók 24 százaléka tervez munkaerő felvételt, 63 százalékuk mondta, hogy nem készül sem létszámcsökkenésre, sem növelésre, és csupán a vállalkozások 8 százaléka helyett kilátásba egy éven belül leépítést. Foglalkoztatottsági szempontból a budapesti és az alföldi cégek átlagon felül prosperálók, miközben a nyugat-dunántúli vállalkozások számolnak a legkevesebb új munkaerő felvételével. Pozitívak az eredmények a munkabér növekedést illetően is: hiszen a vállalkozások 31 százaléka véli úgy, hogy növekedni fognak ágazatán belül a dolgozói bérek - írja a K and H.

A dolgozók számára a bérnövekedés mellett további pozitívum, hogy kissé növekedett a béren kívüli juttatásokat nyújtó cégek aránya (54 százalékra), miközben a béren kívül adható juttatások népszerűségi sorrendjében továbbra is első két helyen az étkezési hozzájárulás, illetve a közlekedési költségtérítés szerepel. Étkezési utalványt a megkérdezett cégek 39 százaléka tervez adni dolgozóinak a következő egy évben, míg minden harmadik cég juttat majd a munkavállalóknak közlekedési hozzájárulást.

Új munkaerő felvételekor a kkv vezetők - ágazattól függetlenül - egyértelműen a munkavállaló elkötelezettségét és tapasztalatait tekintik a legfontosabb kiválasztási szempontnak, miközben a felsorolt szempontok közül a nyelvtudás fontossága a legkevésbé értékelt képesség.

A K and H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett K and H kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők mellett a kutatás során rákérdeznek a kkv-k életét aktuálisan befolyásoló eseményekre is. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2010. június 7-14. között történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.