Leszerepeltek az energiatakarékos izzók

Egy vizsgálat szerint a legtöbb energiatakarékos izzó hamar elhasználódik, s alig van előnye a hagyományoz izzóhoz képest.Még a legnevesebb márkák is megbuktak a minőségi teszten. De akkor miért állt át egész Európa?

Csaknem elégtelen minőségi osztályzatot kapott a legtöbb energiatakarékos izzó a német piacon - derült ki abból a vizsgálatból, melyet a különböz áruk, illetve termékek minőségének ellenőrzésével foglalkozó Warentest Alapítvány (Stiftung Warentest) legutóbb készített.

Tartós használat esetén az energiatakarékos égők fényereje gyors ütemben gyengül. Ez azt jelenti, hogy az égők az idő múlásával veszítenek fényerejükből, eközben azonban áramfogyasztásuk nem kisebb a hagyományos égők fogyasztásánál. Az energiahatékonyság fokozatos mérséklődése ily módon csökkenti a hagyományos izzókkal szembeni környezetvédelmi-, illetve költségelőnyöket. A vizsgált izzók jelentős része már kevesebb mint 6000 óra után felmondta a szolgálatot, miközben a gyártók előzetesen mintegy 10 ezer órát vagy ennél is többet garantáltak.

Az alapítvány honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a szakemberek 28 energiatakarékos égőt vizsgáltak meg, és azok közül csak 3 érdemelte ki a jó minősítést. Kétharmaduk a jótól messze elmaradó,kielégítő érdemjegyhez jutott, míg 6 égőt az illetékesek hibásnak minősítettek. A vizsgálat különböző márkákra, köztük a legnagyobbakra - az Osramra, a Philipsre és a Megamanra - is kiterjedt, és kivétel nélkül leszerepeltek.

Ugyancsak gyengének bizonyult az izzók úgynevezett kapcsolási megbízhatósága is. Ez azt jelenti, hogy az energiatakarékos égők jelentős hányada nem bírta a sorozatos ki-, illetve bekapcsolást. A vizsgálatkor alkalmazott tartós teszt során egyes égők már 5 ezer ki-, illetve bekapcsolás után tönkre mentek. A nagyon jó modellek több mint 70 ezer ki-, illetve bekapcsolást bírnak - közölte összehasonlításképp a Warentest.
Az egyetlen "vigasz": a Warentest közlése szerint a tesztelt izzók többsége úgynevezett kifutó modell volt, és azóta újra cserélték őket.

 

Reklám az energiatakarékos izzókra való áttéréskor - minőségi ámítás?
A display shows a traditional light bulb (L) and two energy saving bulbs at a do-it-yourself store in Dortmund August 31, 2009. Standard energy-guzzling incandescent light bulbs will be will be phased out in Europe between September 2009 and September 2012. European households could initially save up to 50 euros a year by switching to more efficient halogen, LED and fluorescent CFL lamps, with greater savings in later years as costs for the more expensive but longer-lasting bulbs fall. REUTERS/Ina Fassbender (GERMANY BUSINESS ENERGY ENVIRONMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.