Lesiklópályán a frank

Kéthetes mélypontjára gyengült a svájci frank az euróhoz és a dollárhoz képest, miután a Schweiz am Sonntag megszellőztette, hogy az alpesi ország nemzeti bankja (SNB) az 1,05-1,10-es sávba szorítaná be az eurót, a három és fél éven át védelmezett 1,20-es árfolyamküszöb két és fél hete történt feladása után.

Az euró kétszázalékos erősödés után az 1,06-os váltási szintnél pihent meg. A fejleményekből a forint is profitált, egészen 293,5-ig ment le a frank árfolyama, majd 295 alatt stabilizálódott a kurzus. Egy euróért 310 forintot kellett fizetni, később egységnyivel gyengült a magyar fizetőeszköz. A lap értesüléseit az SNB szóvivője nem kommentálta, így azt sem, hogy az új árfolyamsáv gondozását a piacra bízza, vagy maga is aktívan interveniál a frank érdekében.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint az SNB már ott van a piacon, és frankeladásaival próbálja az árfolyam kilengéseit csillapítani. A frank gyengítése a svájci gazdaság érdeke is egyben, a csaknem kétharmad részt az exportra alapozó ország versenyképességét ugyanis drámaian rontja a bivalyerőssé vált frank. Ennek előjeleként értékelhető a svájci beszerzésimenedzser-index most közölt 48,2 pontos januári értéke, ami a gazdaság erős zsugorodását jelzi előre.

Az euró árfolyamára erős nyomást helyez a görög adósságrendezés körüli polémia. Minél tovább tart a bizonytalanság, annál tovább gyengülhet az euró a világ kétségtelenül első számú devizájához, a dollárhoz képest: a keresztárfolyam legrosszabb esetben az 1,14-ről az 1,07-es szintig süllyedhet.

A görög államadósság részleges elengedésére sem a franciák, sem az olaszok, sem a britek nem mutatnak hajlandóságot, más irányú segítséget, könnyítést viszont készséggel megadnának. A görögök érdekében Barack Obama is felszólalt, a probléma mielőbbi megoldását sürgetve. Az amerikai elnök a CNN-nek azt mondta, értelmetlen egy válságban lévő országot az adósság miatt szorongatni, inkább segíteni kellene, hogy növekedési pályára állhasson, ehhez érdemes megfontolni a részleges adósságleírást is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.