Lenyelte a Fornettit az Aryzta

Felvásárolta a magyar Fornettit az Aryzta AG, a világ harmadik legnagyobb fagyasztottpékáru-forgalmazója. A Fornetti alapítója, Palásti József a jövőben tanácsadóként és márkanagykövetként segíti a vállalatot – közölték az érintettek.

Az ügylet okairól és döntéséről a Fornettit alapító és elmúlt 18 évben építő Palásti József elmondta: A jelenlegi struktúrában a Fornetti elérte növekedése határait. Ahhoz, hogy a következő szintet megléphessük, és a nemzetközi mezőnyben is jelentős szerepet tölthessen be a Fornetti, elengedhetetlen a jelentős tapasztalatokkal és stabil pénzügyi háttérrel rendelkező szakmai partner bevonása.

Az Aryzta az elmúlt hat hónapban már bekapcsolódott a vállalat működtetésébe. A vállalat célja, hogy a Fornettit régiós piacvezetővé, európai szinten is elismert márkává fejlessze – a koncepció kidolgozásához már hozzáláttak Palástival. Míg a jelenlegi működés támogatására a következő hat hónap során mintegy egymillió eurót fektet a Fornettibe, s a dolgozói létszám növelésében gondolkodik – hangsúlyozta Sebastian Gooding, a Fornetti új ügyvezető igazgatója.

A Fornetti Magyarországon közvetlenül 800 embernek biztosít megélhetést, külföldi leányvállalatinál pedig további 500 főt foglalkoztat. A vállalat tavalyi árbevétele megközelítette a 20 milliárd forintot, miközben közel 32 ezer tonna pékárut értékesített, amelynek több mint a fele a nagy áruházláncokon keresztül és a kiskereskedelmi üzletekben jutott el a fogyasztókhoz. Az elsősorban látványpékségeiről ismert Fornetti franchise hálózatának mintegy ezer partnere van.

A több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ harmadik legnagyobb fagyasztott pékárut forgalmazó vállalata. A cég négy kontinensen üzemeltet pékségeket több mint 60 márkanév alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.