Lengyelországban is terjeszkedik az EMFESZ

Újabb engedélyt kapott, ezúttal földgázlelőhelyek kutatására az EMFESZ Kft. lengyelországi leánycége, a DPV Service - közölte a cég szerdán.

A kutatási terület nagysága mintegy 5 ezer négyzetkilométer, az egyik összefüggő terület az ország közepén, míg a másik az ukrán határhoz közeli részén található. A legújabb módszerekkel végzett felmérések alapján a cég öt próba-kutat is fúr a kijelölt régiókban. Amennyiben a kutatások sikerrel járnak, az EMFESZ földgázkitermelési jogot is kap a feltárt területekre - ismertetik.

A közlemény idézi Góczi Istvánt, az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy az EMFESZ Európa több országában - Lengyelország mellett Romániában és Ukrajnában is - aktívan van jelen, és az engedélyezési folyamatokat 2008 közepén indították el. A megszerzett engedélyek értékét, jelentőségét jelzi, hogy nagyon kevés vállalat jut ilyen jellegű lehetőséghez Lengyelországban, annak ellenére, hogy hatalmas földrajzi kiterjedésű, szénhidrogénekben igen gazdag országról van szó - fűzte hozzá.

A most megszerzett kutatási engedélyek hozzásegítik az EMFESZ-t ahhoz, hogy hosszabb távon több oldalról is garantálja fogyasztói számára az ellátást - áll a közleményben.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.