Lengyelország: 0,3-0,4 százalékkal nőhet GDP az idén

Lengyelország idei gazdasági növekedése elérheti a 0,3-0,4 százalékot, meghaladva a kormány korábbi várakozásait.

A kormányfő vezető gazdasági tanácsadója szerint van esély a 0,3-0,4 százalékos növekedésre, és arra is, hogy a lengyel gazdaság - amely a zloty gyengülése nyomán most az export fellendüléséből profitál - az idén minden negyedévben elkerüli a zsugorodást. A második negyedre 0,1 százalékos, vagy ennél kissé jobb növekedést várnak, mondta a tanácsadó.

A szejm (parlament) pénteken tárgyal az idei költségvetés felülvizsgálatáról, ebben eredetileg 0,2 százalékos növekedést terveztek.

A kormány az idei költségvetési hiánycélt majdnem az eredetileg tervezettnek a kétszeresére, 27 milliárd zlotyra emelte, mert az eddigi kiadáscsökkentések nem fedezik a gazdaság lassulása miatt elmaradó adóbevételeket, és a pénzügyminiszter kijelentette, hogy jövőre már mindenképp csökkenteni kell a hiányt.

A kormány a hazai össztermékhez (GDP) képest 4,6 százalékos államháztartási hiányra számít idén, de az Európai Bizottság 6,6 százalékos és jövőre 7,3 százalékos hiányt jósol Lengyelországnak, mind távolabbit az euróövezeti tagsághoz szükséges, de az EU-tagok számára egyébként is kötelező 3 százaléktól. Az általános recesszió közepette Lengyelországban az első negyedben 0,8 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedhez képest.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júniusban mintegy fél százalékos visszaesést jósolt az idei évre a lengyel gazdaságnak, és körülbelül 1 százalékos növekedést jövőre.

A Lengyelország helyzetét felmérő jelentésben az IMF szakértői úgy vélték, Lengyelország azért teljesít viszonylag jobban szomszédainál, mert a válság nagyobb külső és belső egyensúlyhiányok nélkül érte, gazdasága kevésbé függ az exporttól, és viszonylag kisebb az adóssága.

Az IMF további, óvatos kamatcsökkentést javasol a Lengyel Nemzeti Banknak, de úgy véli, a költségvetési politikában kisebb a mozgástér, mert a költségvetés már a válság előtt is a növekedést támogató volt. Így a deficitnövelés lehetősége attól függ, mennyire tudja a lengyel kormány megerősíteni a bizalmat a középtávú deficitcsökkentési elkötelezettsége iránt.

A hazai alkalmazkodást beszámítva is a tartós föllendülés Lengyelországban a külső körülményektől, főleg a nemzetközi pénzügyi piacok rendeződésétől függ, írták az IMF szakértői.

Tavaly 4,9 százalékkal bővült a lengyel gazdaság. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.