Lemondott Petykó Zoltán

Távozik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség éléről Petykó Zoltán elnök. A szervezet már elvesztette hatásköreinek egy részét, a kormány tervei szerint pedig még az idén teljesen átalakítják a jelenlegi uniós pályázati rendszert.

Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - derült ki az NFÜ közleményéből.

A szervezet emlékeztet: Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes befogadására. A mintegy 8200 milliárd forintos összeg közel száz százalékára már kiírta a pályázatokat az NFÜ és 95 százalékát már le is kötötte, vagyis Petykó Zoltán az eredetileg tervezettnek megfelelően nyújtotta be lemondását - hangsúlyozza a közlemény.

Petykó Zoltán ezután elsősorban az üzleti életben kamatoztatja majd szakértelmét, de a Mavir felügyelőbizottságának elnökeként és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagjaként továbbra is fontos feladatokat lát majd el a kormányzat számára - olvasható a közleményben.

Az NFÜ már elvesztette hatásköre egy részét: tavaly nyáron a kormány létrehozta a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságot Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, az uniós pályázatokat érintő döntések centralizálásának céljával. Valószínűleg az év végével megszünhet maga az NFÜ is: a kormánytrvei szerint a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban már más rendszerben menedzselné, felügyelné a közösségi támogatások felhasználását. A terveek szerint a feladatok részben vagy egészében visszakerülnének a szaktárcákhoz - így működött a rendszer 2002 és 2004 között is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.